2007.06.28. – http://quart.hu/cikk.php?id=1359

Csütörtöktől szombatig tart a Művészetek Palotájában a Hazafelé című magyar népzenei fesztivál. Szombaton a Muzsikás barátaival, többek között Jandó Jenő zongoraművésszel lép fel. Ennek kapcsán beszélgettünk Éri Péterrel (Muzsikás) a népzene és a komolyzene kapcsolatáról, az együttes Japánban tartott koncertjeiről, a Kodály-módszerről és az énekoktatásról.

Csütörtöktől szombatig tart a Művészetek Palotájában a Hazafelé című magyar népzenei fesztivál. 28-án, csütörtökön Zerkula János (Románia) és a Kerekes Band lép fel, 29-én Berecz András Sinka-ének című műsorában a pásztorköltő, Sinka István megzenésített versei és a sinkai táj népdalai, gyermekmondókái szerepelnek. Szombaton a Muzsikás és barátai, Jandó Jenő (zongora), Petrás Mária (énekesnő, Moldva), kalotaszegi énekesek és táncosok és a Farkas Zoltán – Tóth Ildikó táncospár lépnek fel.

Éri Péter, a Muzsikás tagja a Quartnak elmondta, hogy nagyjából egy évtizeddel ezelőttig majdnem elképzelhetetlen lett volna, hogy népzenei és “komolyzenei” előadók együtt lépnek fel – legalábbis ők érzékelték az elzárkózást. Sokan ismerik világszerte Bartók és Kodály zenéjét, némelyek még azt is tudják, hogy az a magyar folklórban gyökerezik, de élményszerűen sokáig nem tapasztalták meg, mi is lehetett az, amit Bartók és Kodály hallhatott. Az áttörés a Muzsikás 1998-as Bartók albumával következett be, melyen Alexander Balanescu is hegedült, és világpremierje Londonban volt, a Royal Festival Hallban. Azóta minden évben fellépnek különböző komolyzenei nagyságokkal, Balanescu mellett Jandó Jenővel, a Takács Quartettel és másokkal. A népzenei gyökerek ismerete a komolyzenészek játékában (ritmusokban, vonózásban, interpretációban) is érezteti a hatását.

Idén például a Muszikás egy nagy, La Folle Journée elnevezésű komolyzenei fesztiválsorozaton vett részt; Franciaország több városában, majd Spanyolországban, májusban pedig Japánban. E fellépéseken, és több más (például japán) helyszínen Kodály volt a főszereplő, Cselló szólószonáta című darabja és a magyar népzene egyenlő súllyal szerepelt. A Kodály-darabot Roel Dieltiens játszotta, akit a világ legjobb csellistái között tartanak számon. A  három tétel között, valamint előtt és után pedig a Muzsikás játszott, illetve Petrás Mária énekelt – olyan dalokat is, melyek egyes dallamai Kodály-művekből is ismerősek lehettek a közönségnek. A csellista a rendkívüli virtuozitást igénylő Kodály-művet azzal vezette fel, hogy elmondta: miben fedezhető fel a népi ihletés a szólószonátában, noha konkrét népzenei dallamot a mű nem tartalmaz. De többek között az énekhangra emlékeztető megszólalás, illetve a dallamot kísérő, ütőhangszert (az ütőgardon nevű hangszert) imitáló (és nagyon technikás előadót kívánó) megoldások mutatják a szonáta forrásait. Amikor nem volt nagyon feszes a fesztiválprogram, a koncertet közös előadással, egy kalotaszegi szaporával fejezték be. Megtudtuk, hogy Roel Dieltiens szeretné, ha mindebből egy dvd-kiadvány is születne, a koncertfelvételek mellett oktatási célú anyagokkal is – de mindez még csak a tervek szintjén létezik.

A La Folle Journée fesztiválon összesen hétszázezer ember fordult meg a különböző helyszíneken tartott rengeteg programban. A Muzsikás Japánban adott szabadtéri koncertjein a magyar néptánc iránt érdeklődő helyi “táncház”- vagy “táncklub”-tagok interpretáltak szászcsávási, szatmári, kalotaszegi és a mezőségi táncokat – nem előre tervezett módon, hanem a közönség soraiból kiválva. Éri Péter szerint a japán kultúra rendkívül nyitott, “mindent felszippantanak”. Említette azt is, hogy több japán ember érdeklődik olyan szenvedélyesen a magyar népzene iránt, hogy például minden évben eljárnak Erdélybe népzenészekkel találkozni.

Beszélgettünk arról is, hogy a japán zeneoktatásban rendkívül elterjedt a Kodály-módszer – a Muzsikás tagja szerint eközben hazánkban szinte teljesen eltűnt az énekoktatás. Heti egy “ének-zene” óra van, ráadásul ennek keretében tanítják a zenetörténetet is, így egyre távolabb kerülünk Kodály álmától, az éneklő, zenéhez is konyító ifjúságtól. Ezért indította el a Muzsikás a Rendhagyó énekóra elnevezésű programját, melynek keretében egy évben ötven általános és középiskolában tartanak összevont énekórát. Éri Péter azt mesélte a Quartnak, hogy jártak olyan helyen, ahol a diákok – érzése szerint – korábban soha nem találkoztak még élőben előadott zenével – olyannal, ami nem a tévéből vagy a rádióból szólt volna.