Vincze Barbara – 2011.06.29. – http://quart.hu/cikk.php?id=6394
Hol tartanak közel egy évvel a feloszlás után a Kispál és a Borz zenekar utolsó felállásának tagjai? Feldolgozták a szakítást, nosztalgiáznak, beszélnek még egyáltalán egymással, mit szólnak a tribute-zenekarokhoz és főleg: elképzelhetőnek tartják, hogy valaha együtt zenéljenek? Ugyanarra a hét kérdésre válaszolt Kispál András, Lovasi András, Dióssy Ákos és Mihalik Ábel a Fishing on Orfű fesztiválon. Mi pedig ígérjük, hogy mostantól jó sokáig nem írjuk le megint a zenekar nevét.
Kispál András: “Törvényszerű volt, hogy ennek vége van”
Kispál Andrással új zenekaráról, a Velőrózsákról beszélgettünk fellépésük előtt egy nappal az abaligeti kocsmában. (A Velőrózsák-interjú erre található.)
Megfigyelt jelenség, hogy ha évekig tartó kapcsolat vagy munkakapcsolat megszűnik, a hiánya csak később jelentkezik, azzal a hirtelen érkező felismeréssel együtt, hogy ennek tényleg vége. Nálad volt ilyen pillanat?
Nem ért sokkhatás, amikor lejöttünk a Szigeten a színpadról, mert mi az Andrással már fél évvel korábban eldöntöttük, hogy csinálunk még egy szép tavaszt, egy szép nyarat és ennyi. Úgy nem hiányzott, hogy ott zokogtam volna, mivel közben már párhuzamosan foglalkoztam a Velőrózsákkal. Nekem valószínűleg azért volt könnyebb ez a történet, mert tudtam, merre fogok továbbmenni. Lehet, ha ott állok minden terv nélkül, akkor máshogy élem meg. Törvényszerű volt, hogy ennek vége van, én inkább annak örültem, hogy szerintem sikerült szép módon lezárni.
Hogyan gondolsz vissza a zenekarban eltöltött időszakra? Van valami, amit pótolhatatlan veszteségnek érzel?
Nagyon kellemes volt jóban-rosszban, de annyira leköt most a Velőrózsák, hogy az az időszak kiesett az életemből. Pörögnek mellettem a napok, leköt, hogy ülök a gépnél, leköt, hogy próbálok. Nincs veszteségérzésem, a Dióssyval például a mai napig nagyon jóban vagyok, eljön a bulikba, a vége felé kialakult köztünk egy jó viszony. Az Ákos nem egyszerű és én sem vagyok az, de rá hallgatok és megtisztelő, hogy eljön a bulikba. Sőt, van egy számunk, amiben az ő szólama meghatározó és meg is kértem, hogy ezt majd játssza föl a lemezre. Ilyen szempontból valamennyire pótolva van a hiány, mert van valaki a régi zenekarból.
Mivel foglalkozol mostanában?
Milyen a kapcsolatod a zenekar egykori tagjaival?
Az Ákoson kívül a többiekkel nem igazán találkozom. Az Andrással néha, bár vele eleve nehéz találkozni, mert sosincs itthon, mindig ezerfelé mozog. De néha váltunk emaileket. Sokan azt hiszik, hogy nagy az ellentét köztünk, pedig teljesen korrekt a kapcsolatunk. Ennyi volt benne. Abban a pillanatban, hogy eldöntöttük, hogy vége ? lehet egyébként, hogy hamarabb kellett volna -, azt is eldöntöttük, hogy próbáljuk meg méltó körülmények között lezárni.
Voltak olyan ötleteid, amit még a Kispál és a Borzba szántál és megmaradtak bespájzolva?
Az a szám, ami a Dióval csináltunk és amit Popinak hívunk a popurális akkordmenet miatt, amúgy “Rég volt, szép volt” a refrén. Ez az előző zenekarban nem kellett, ezért félreraktuk, nekem viszont tetszett. Végül a Laci fejtette meg a számot. Aztán volt pár olyan ötletem is, amiről gondoltam, hogy biztos nem lesz jó a Kispál és a Borzba, ezeket is áthoztam.
Elképzelhetőnek tartod, hogy a Kispál és a Borz zenekar számai valamikor még felharsannak élőben?
Nem gondolom, hogy ez így lenne. Azt sem hiszem, hogy az Andrásnak ez járna a fejében. Az élet kiszámíthatatlan, de nem tartom valószínűnek, és most egyébként is mindenki csinálja a saját dolgait. Láttam már Kispál és a Borz-tribute zenekarokat, velük csak az a bajom, hogy néha bosszant, ha látom az interneten, hogy más akkordot használnak egy-egy számban. De örülök, hogy valakit még érdekel ez a dolog.
Hány Kispál és a Borz cd-d van és elővetted őket az elmúlt egy évben?
Nekem egyetlen sincs, mert elajándékoztam azt a rengeteg példányszámot ? öt és hat között van -, amit egy kiadó prezentál. Viszont egy ismerősömtől megkaptam karácsonyra mp3 formátumban az összeset. Örültem neki, de nem nagyon hallgatom, korábban is csak akkor hallgattam saját számokat, ha le kellett szedni valamit. Nem azért, mert nem érdekelt, hanem mert nem szeretem magamat látni fényképen, és visszahallgatni sem szeretem a dolgaimat.
Lovasi András: “Szomorú lennék, ha még húsz év múlva is ugyanazokat a számokat kellene játszanom”
Lovasi Andrással közvetlenül a Kiscsillag zenekar szombat esti koncertje után beszélgettünk. Lovasi szemlátomást elégedett volt a koncerttel, Rátgéber László még inkább, aki a beszélgetés alatt néha egy megafonba rikoltozott, máskor sombrero kalapban rontott ki az öltözőből, hogy tippeket adjon az interjúhoz.
Megfigyelt jelenség, hogy ha évekig tartó kapcsolat vagy munkakapcsolat megszűnik, a hiánya csak később jelentkezik, azzal a hirtelen érkező felismeréssel együtt, hogy na, ennek tényleg vége. Nálad volt ilyen pillanat?
Én szerencsés alkat vagyok, mert nem szeretem a nosztalgiát. (Ekkor megérkezik Rátgéber László egy hatalmas kalapban, gitárral a kezében: “Tudom, mi az az egyetlen dolog, ami feldobná az interjút: kérdezd meg tőle, melyik a kedvenc városa: Szombathely, Pécs vagy Miskolc.” Ezután odébbáll.) Bár páncélba öltöztetem a szívem, valamikor azért van, hogy meglövi egy-egy dolog. Például két éve elköltöztem Orfűről és néha itt azért eltalál valami. A Kispállal is így vagyok: a Kispál az életemnek huszonvalahány éven át, Orfű meg tizenvalahány éven át volt a része, plusz most még évente három napot. Alapvetően örülök, hogy kiszabadultam a Kispál-skatulyából. Szomorú lennék, ha még húsz év múlva is ugyanazokat a számokat kellene játszanom, amiket húsz éve írtam. Ugyanakkor a Rolling Stonest meg szeretem azért, hogy ugyanazt játssza húsz év múlva is, amit húsz évvel korábban írt. Valakinek jól áll, nyilván megvan, miért izgalmas, hogy az Iggy Popról aznap lecsúszik-e a gatya vagy a Mick Jagger tud-e még ugrálni. De Magyarországon valahogy az olyan lények, mint én, bénán néznek ki, amikor még öregkorukban is ugyanazt a szart játsszák. Szerintem még időben eldobbantottam erről.
Hogyan gondolsz vissza a zenekarban eltöltött időszakra? Van valami, amit pótolhatatlan veszteségnek érzel?
Úgy élem meg az életemet, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell. Ezért nem keresek benne ilyen hol rontottam el dolgokat vagy, hogy hol vannak a pontok, ahol “ha azt csinálom, akkor ez lett volna”. Egyáltalán nem érdekel, mi lett volna, ha. Bennem ez a történet le van zárva, ezért nincs semmi veszteség-érzésem. Közben néha vannak ilyen jó érzéseim, tegnap este például mentem aludni és itt ment a diszkóban a Nulla óra két perc, és tök elégedett voltam, hogy milyen jó ez a basszus szólam, ezt én írtam? De ha most újra kéne játszanom, azt mondanám, hogy áá.
Mikkel foglalkozol mostanában?
A Kiscsillag, a Budapest Bár és a Megadó Kiadó mellett búvópatakként ott van a Lackfi-műsor, abban a Szabó Attila, a Csík zenekar prímása és a Drapi (Drapos Gergely ? Erik Sumo Band, Péterfy Bori) játszik; szóval mindenki máshonnan jön. Emiatt évente a tíz felkérésből mondjuk három, ha összejön. Az azért jó, mert ott az az adrenalin, hogy nem próbálunk, csak otthon egyénileg. Az utolsó egy-két évben ért be a dolog, és mert nem próbálunk, sok az improvizációs góc. Aztán nagy ritkán van a Heidl-féle latin dolog, ami már lemezen is megjelent: ősi latin ókeresztény himnuszok megzenésítése, aminek ugyanaz a kiindulópontja, mint a Lackfi-műsoroknak. És most az új Csík-lemezre is írtam egy-két szöveget.
Úgy volt, hogy a Kaposvári Színháznak is dolgozom, de rájöttem, hogy én azért nem vagyok annyira termékeny, eredeti és izgalmas zeneszerző, hogy egy év alatt negyven kurvajó zenét írjak; ezért most a Szabó Attilával és a Lecsóval közösen írjuk a zenét, a szövegívet meg nagyjából én rakom össze. Mondjuk, hogy ez egy közösségi munka. De én mindig így voltam ezzel: azért is csináltam a Kispál és a Borz zenekart, mert jobban tetszettek más ötletei, mint az enyémek. Közben mindig ilyen zenei rendező voltam, egy diktátor, hogy “ez jó ? ez nem jó, ez jó ? ez nem jó”.
Milyen a kapcsolatod a zenekar egykori tagjaival?
A Kispállal mindig furcsa volt a viszonyunk, mert neki mindig kicsit udvarolni kellett, hogy szóba álljon veled. Bizonyos értelemben mi mindig harcolni fogunk egymással, régen is harcoltunk, amikor még egy zenekarban voltunk. Ő egy ilyen nehéz, érdekes csávó. Valószínűleg ez mozgatta egészen odáig a szerzőpárosunkat, amíg aztán nem mozgatta már semmi. Ezt felismerve váltunk szét. Tegnap beszélgettem az egyik zenekar gitárosával, aki egy nagyon okos, jó ízlésű fiú. Ő azt mondta, hogy ne haragudjál, de te a Kispál nélkül nem vagy olyan jó és a Kispál nélküled végképp nem olyan jó. Ez mindig így fog maradni. A Kispál, mint egy felhő, egész életünkben a fejünk fölött lesz.
Az Ábel egy érdekes történet, mert nagyon érdekes nézni, hogy egy alapvetően jazzes iskolázottságú dobossal hogyan vívunk, hogy alakul át vagy hogy nem alakul át. Most, hogy elkezdte csinálni a saját zenekarait, azt mondta, hogy rosszabb a szvingje, mint volt, elrontottuk a kettő-néggyel (nevet). Úgyhogy lehet, hogy még dobosként sem lehet annyira sok lovat megülni – nemhogy énekesként, szerzőként vagy gitárosként.
A Dió session-zenészként került be és tulajdonképpen azért maradt a zenekarban, mert rendkívül intelligens. Nagyon jól föl tud térképezni helyzeteket, ugyanakkor jó értelemben vett opportunista alkatánál fogva rendkívül alkalmazkodó is. Nagyon ügyesen felismeri, mi van körülötte és azt viszonylag közérthetően el is tudja mondani. A Diónak nagyon nagy szerepe van abban, hogy a Kispál zenekar az első korszakából átcsúszott a másodikba, aztán a harmadikba ? azt hiszem, talán három korszaka volt a zenekarnak. Nagyon sokat köszönhetünk neki, ugyanakkor bár session-zenészként indult, valamilyen furcsa módon ő is rabja lett az egésznek. Azt nem értem ? és ez mindig kérdés marad majd -, hogy az a fajta muzikalitás vagy csí, ami benne van, miért nem bomlik ki. Lehet, hogy ki fog, de eddig mindig a helyzetolajozó oldala volt a legerősebb, most valószínűleg ezért is hangmérnök.
Voltak olyan ötleteid, amit még a Kispál és a Borzba szántál és megmaradtak bespájzolva?
Olyan negyven-hatvan dalvázlat van, sokszor csak riffek vagy akkordsorok. Utólag visszavezetve furcsa, hogy a legtöbb basszus, dobvázlat, ének vagy billentyű; gitár alig van benne. Ez önmagában jól mutatja, hogy nem működött a közös munka: ennyire prózai a zenekar megszűnésének az oka. Ez jól tetten érhető az utolsó pár év zenevázlataiban.
Elképzelhetőnek tartod, hogy a Kispál és a Borz zenekar számai valamikor még felharsannak élőben?
Az, hogy mi összeálljunk, nem szerepel az elkövetkező tíz évre vonatkozó terveimben. Ha újra érzünk vágyat, hogy közösen csináljunk valamit, akkor lehet, de nosztalgia-zenekarként szinte biztosan nem fogunk újjáalakulni. Amikor megszűntünk, azonnal alakult egy zenekar Kispál és a Borz néven, a menedzserünk jelezte is nekik rögtön, hogy változtassanak valamit a nevükön. Mondjuk ez viccnek jó volt, viszont azt nem szeretném, hogy olyan sorsra jussunk, mint a P. Mobil. Három vagy négy P. Mobil tribute-zenekar is működik, és mindenki a Kétforintos dalt játssza. Amint ez piacilag eladható, lesznek ilyen zenekarok. Ha az egyikünk meghal, akkor még többen lesznek, ha mindketten meghalunk, még annál is többen.
Hány Kispál és a Borz cd-d van és elővetted őket az elmúlt egy évben?
Alapvetően nem hallgatok cd-ket, a cd-formátum, mint olyan, már kevéssé érdekel. Mint kiadó persze még igen, mint fogyasztó már nem. Biztos van Kispál-cd-m, csak nem tartom számon őket. A stúdióban a gépemen rajta van az összes szám, mert ha elfelejtettünk valamit, akkor oda menekültünk. Hallgatom az iTunes-ban valamelyik zenét és abc-sorrendben elkezdi játszani a dolgokat, szóval ilyenkor előfordul, hogy beleütközöm magunkba.
Dióssy Ákos: “Akkor is túlszerettek minket, amikor mondjuk szarul játszottunk”
Dióssy Ákossal a Velőrózsák koncertje előtt és alatt beszélgettünk lányai társaságában. Dióssy később megnézte egykori kollégája, Kispál András koncertjét, nem először.
Megfigyelt jelenség, hogy ha évekig tartó kapcsolat vagy munkakapcsolat megszűnik, a hiánya csak később jelentkezik, azzal a hirtelen érkező felismeréssel együtt, hogy na, ennek tényleg vége. Nálad volt ilyen pillanat?
Az utolsó koncerten eléggé összeomlottam ? legalábbis a magam mércéje szerint -, még könnyeztem is, illetve utána néhány ittas barátommal közösen szertartásosan levágtuk kopaszra a hajamat. A gyászmunka aztán szépen elkezdett dolgozni és fél évvel később a hangmérnöki munka nehézségei döbbentettek rá, hogy ez most egy egészen más élet. Mivel nekem a Kispál-zenekar utolsó egy-másfél évében voltak a rockzenészkedés felnőttségével és értékeivel kapcsolatos kételyeim, egy kicsit könnyebb volt túllendülnöm ezen. Tudtam, hogy az a siker és az az életmód, amit megéltünk, nem tarthat örökké. És nem is biztos, hogy érdemes ezt hajszolni vagy erőltetni.
Hogyan gondolsz vissza a zenekarban eltöltött időszakra? Van valami, amit pótolhatatlan veszteségnek érzel?
Én úgy tekintek arra a tizenöt évre, amit a zenekarban töltöttem, mint a tejfölre; ez mindennek a teteje volt. Óriási volt, hogy fogcsikorgatás nélkül kilencven százalékban még az utolsó évben is jó ízzel és jó kedvvel, unalom és fásultság nélkül mentünk a színpadra és csináltunk mindent ? a próbákat és a stúdiómunkákat -, ami ehhez tartozik. Nagyon sok zenekar csinálja ezt tíz-tizenöt éven át úgy, hogy egy fillért sem kap érte, és még úgy is élvezi. Pontosan el lehet képzelni, hogy ezt mi hogy élveztük: kitöltötte az egész életünket és még pénzt is kaptunk érte. A New York-i taxisofőrök és pincérek szeretnének így befutott színészek lenni vagy a brazil kisfiúk focisták. Nekünk ez volt az NB 1, vagy még inkább a Bajnokok Ligája. Pontosan tudom, miért élveztem ezt ennyire és miért kötöttem ki egy sikeres zenekarban: mert ezt akartam csinálni. És azért akartam ezt csinálni, mert volt és valószínűleg van is bennem egy vágy, hogy feltétel nélkül elfogadjanak. Mi ezt a színpadon megkaptuk, néha kicsit túlságosan is: akkor is túlszerettek minket, amikor mondjuk szarul játszottunk. Most inkább az én hátamra támaszkodnak mások, minthogy én támaszkodjak másokra. És ez nagyon sokat segít abban, hogy ne éljem ezt meg veszteségként.
Mivel foglalkozol mostanában?
Két egyformán fontos lába van a jelenlegi életemnek, mindkettőt nevezhetjük hangmérnökölésnek: az egyik fele a stúdióban zajlik; van egy kis pincestúdióm, ahol még dobfelvételeket is csinálunk néha fiatal rockzenekarokkal, és ugyanennyi népzenekarral. A Csík Zenekarnak például eddig három aranylemezt csináltam és most dolgozunk a negyedik lemezen. Rajtuk keresztül talált meg a népi vonal: a Pál családtól kezdve a Makó Peti zenekara, a MaToCsáv vagy a Cimbaliband. A másik láb az élő koncertek keverése, ami kevés kivételtől eltekintve a Kiscsillag-zenekar keveréséről szól. Gyakorlatilag most nem zenélek. Egy-két rövidebb vendégmegjelenésem volt a Manökken Proletarzzal és egyéb baráti zenekarokkal, de ezek pár perces, meglehetősen kötetlen dolgok. Komoly zenekarozásba egyáltalán nem fogok, egy régi hangmérnök kollégám ritkán játszó régivágású rockzenekarához tervezem már egy ideje a csatlakozást.
Voltak olyan ötleteid, amit még a Kispál és a Borzba szántál és megmaradtak bespájzolva?
Én nem hoztam azért túl sok ötletet. Billentyűsként csatlakoztam egy akkor már nyolc éve sikeres gitártrióhoz. Én nem gondoltam, és pontosan tudom, hogy a közönség sem várta el, hogy nekem nagyívű zongoraszerzeményekkel kéne tupíroznom a zenekart. Az utolsó egy-két évben mondta a Lovi, hogy hozzak számokat. Ha számokat nem is, témákat azért vittem ? amiknek egy részét szerintem itt mindjárt hallani is fogjuk a Kispál zenekarában (a beszélgetés alatt éppen elkezdődött a Velőrózsák koncertje). Kölcsönkérte az egyiket, amit a Kispál-zenekarral majdnem megcsináltunk az utolsó két hónapban, aztán végül nem fejeztük be.
Milyen a kapcsolatod a zenekar egykori tagjaival?
Szerintem kiváló. A Lovival mondjuk most, hogy kevesebbet utazok egy autóban, valamivel kevesebbet beszélgetek, de még így is hetente nagyjából kétszer egy helyen alszunk [nevet]. Nincs köztünk semmiféle görcs: se neki, se nekem nem okoz problémát, hogy én most színtisztán alkalmazott vagyok a Kiscsillag zenekarban. Sosem voltak rögzítve a szerepek, sosem volt ebből probléma, hogy valaki ne mondhatná el a véleményét csak azért, mert ő technikus vagy fordítva. A Kispivel felhőtlen és nagyon jó a kapcsolatom, Egy héten egyszer beszélünk telefonon, ha felmerül valami technikai kérdés, azt meg szoktuk vitatni. Ha a közelben játszanak, mindig elmegyek a koncertjére, nagyon drukkolok neki az új zenekarához. A számokat is megszerettem, de az is nagyon érdekel, hogy tud ő most teljesen más zenével, közönséggel boldogulni. Az Ábellel rossz, bikkfanyelvű tükörfordításokat szoktunk küldözgetni egymásnak angolul, de ez nem elég nekünk: nemcsak rossznak, hanem helytelennek is kell lennie! Vele egyébként annyival nehezebb a dolog, hogy hangmérnökként tőle, mint dobostól egy csomó mindent szeretnék kérni. És ezeket most úgy kell elfogadtatnom vele, hogy nem egy idősebb zenészkolléga vagyok, hanem csak egy srác a keverőpultból.
Elképzelhetőnek tartod, hogy a Kispál és a Borz zenekar számai valamikor még felharsannak élőben?
Szerintem eléggé valószínű, de ez nem most lesz. Két forgatókönyv lehetséges: az egyik, hogy a zenekar összes meghatározó tagja, de főleg a Lovasi és a Kispál, annyira unatkozni fog vagy annyira ki lesz készülve a zenekarának vagy az életének az aktuális állásától, hogy még azt is nosztalgikusan fogja látni, amilyen az utolsó évekre lett a Kispál és a Borz. Csak a szépre fognak emlékezni, és akkor el tudom képzelni, hogy lenne néhány Kispál-koncert, új számok nélkül, kicsit cikisen. Még ha nem is a pénzért ? mert legtöbbször az újra összeállásoknak nem anyagi indoka van -, simán el lehet képzelni, hogy valami vállalhatóvá válik pár év után. A Kispál zenekar utolsó pár éve pedig még mindig jobb volt, mint a legtöbb zenekar legfényesebb évei ? úgyhogy vissza lehet még oda vágyni. A másik szcenárió, hogy még több idő után esetleg ötletei is lesznek a Kispálnak vagy a Lovasinak, amit a másik zenésszel szeretne megvalósítani. Erre ebben a pillanatban semmi jel nem mutat, de ez lenne a méltóbb szituáció. Az öt éven belüli nosztalgia Kispál-koncert esélye egy százalék, a tíz éven belülié sem éri el a tizet. Annak az esélye, hogy ez a két ember ? esetleg velünk kiegészülve ? fog együtt számokat írni, szintén nem magasabb ennél.
Hány Kispál és a Borz cd-d van és elővetted őket az elmúlt egy évben?
Dacára annak, hogy a legtöbb cd megvolt eredetiben, hosszú éveken keresztül én voltam az egyetlen pesti, és ha bármelyik rádióműsorba vagy tévébe be kellett szaladni, többször az én feladatom volt. Elképesztő mennyiségű cd-met hagytam ott rádió ? és tévéstúdiókban. Talán csak három maradt. Hallgatni csak az utolsót szoktam nagy ritkán, a búcsúkoncertet. És ? érdekes, hogy az is koncertfelvétel ? nagy ritkán a húszéves jubileumi koncertet is meghallgatom.
Mihalik Ábel: “Soha nem fog a színpadon mellettem senki folyamatosan dohányozni”
Mihalik Ábellel falatozás közben beszélgettünk a fesztivál egyik kifőzdéje mellett a koncertek előtt. Vele volt Borbély Mátyás, aki két önálló projektjében is társa.
Megfigyelt jelenség, hogy ha évekig tartó kapcsolat vagy munkakapcsolat megszűnik, a hiánya csak később jelentkezik, azzal a hirtelen érkező felismeréssel együtt, hogy na, ennek tényleg vége. Nálad volt ilyen pillanat?
Én igazából még el sem kezdtem, amikor vége lett: két és fél-három évet voltam a Kispálban. Nyilván a Kiscsillag és a Kispál teljesen mást képviselt, de nekem ez valahogy folytonos volt, mert mindkettőben a Lovival vagyok és a Lecsó is ott van. Ráadásul a Kiscsillagban a Dió áll a keverőpultban. Ezért nálam ez átmentődött illetve beleolvadt a Kiscsillagba. Néha eszembe jut, hogy de jó volt a Dióval és a Kispivel is együtt tolni, de a Kispi személyén kívül nálam nincs más lényegi változás.
Hogyan gondolsz vissza a zenekarban eltöltött időszakra? Van valami, amit pótolhatatlan veszteségnek érzel?
Nem valószínű, hogy a következő tíz évben 40 ezer ember előtt fogok játszani. Ha valami, akkor ez mindenképpen pótolhatatlan. Meg a Kispi: soha nem fog a színpadon mellettem senki folyamatosan dohányozni. A Kispál valamilyen szempontból kényelmesebb zenekar volt, mint a Kiscsillag. Alapvetően jobban szeretem a groove-os zenéket és a Kispálban több volt a groove-ból, főleg a végén. Nekem azt kényelmesebb volt játszani, bár most az új Kiscsillag-lemezen is van egy-két groove-szám. Nem vagyok ez a szögelős rockdobos, bár kicsit talán mostanra azzá váltam.
Mivel foglalkozol mostanában?
A Kiscsillag mellett van a Mr. Moodburn nevű jazz-projekt, aminek a mellettem ülő Borbély Matyi a szellemi atyja. Ő egy nagyon tehetséges basszusgitáros, öt éve játszik és nagyon ígéretes [nevet]. A Bubenyák Zoli tolja a billentyűs hangszereken. Ez valami űr-jazz eklektikus, filmzene-jazz-rock. Én csak belecsöppentem, egyszer csak azon kaptam magam, hogy lent vagyok a próbán. A másik Drastik Putto névre hallgat, talán valamikor ebben az évezredben még debütálunk. Ebben énekelek is, és a billentyűkön kívül mindent én csinálok. Ez sokkal inkább popos, mint jazzes. Ki akartam menni a kis biztonságos helyemről, a dobok mögül énekelni, ami akkor fogalmazódott meg bennem, amikor a Lovi a Pecsában, a Kispál húszéves koncertjén azt mondta, hogy basszusgitározzam a Jutkát. Az volt az első ilyen flash, hogy basszus, de izgulok, mi történik? Nagyon zavarban voltam, és arra jutottam, hogy a legjobb módja, hogy ezt leküzdjem, hogy csinálok egy zenekart, ahol elől vagyok. Már tizenhat számunk van.
Voltak olyan ötleteid, amit még a Kispál és a Borzba szántál és megmaradtak bespájzolva?
Én számokat először a Kiscsillagba kezdtem vinni, mert ott jöttem rá, hogy ilyet is lehet. A Lovinál egyébként sokszor nem tudom előre, hogy mire fogja azt mondani, hogy ez tetszik, ez meg nem. De azért mentek már át dolgok.
Milyen a kapcsolatod a zenekar egykori tagjaival?
Szerintem azért sokan nem úgy néznek rám, mint a Kispál és a Borz utolsó dobosára, hanem mint egy session-arcra, akit bevettek a végére. Én már egy ilyen fixgázsis srác voltam az utolsó korszakban; tag is, meg nem is. Meg hát ők idősebbek, mint én, nekem nem ment rögtön olyan egyszerűen ez a helló-szia-szevasz dolog. A Kispivel nem annyira tartom a kapcsolatot, szerintem egyszer beszéltünk azóta, hogy megszűnt a zenekar. A Lovival jó a kapcsolatom, hiszen egy zenekarban játszunk. A Dióval pedig teljesen kedélyes a viszonyunk, általában idióta szóvicceket küldözgetünk egymásnak sms-ben angolul.
Elképzelhetőnek tartod, hogy a Kispál és a Borz zenekar számai valamikor még felharsannak élőben?
Simán lehet, de nem tudom. Azt sem tudom, hogy engem hívnának-e, ha ez megtörténne vagy valamelyik másik dobost, aki előttem volt.
Hány Kispál és a Borz cd-d van és elővetted őket az elmúlt egy évben?
Azt hiszem, kettő: a húszéves dupla cd, aminek majom van az elején és a Naphoz holddal, az utolsó koncert. A YouTube-ra néha felmegyek és meghallgatom az utolsó négy Kispál-ep-t, amin már vagyok, mert azok nagyon jól szólnak. Szeretem, ha valami jól szól.