Puskár Krisztián – 2008.11.26. – http://quart.hu/cikk.php?id=3120

Magyarország egyik legjobb koncertzenekara a pécsi undergroundból jött, mégis elszigetelve érzi magát a városában, sőt, országában, és inkább a Korai Örömmel haverkodik. A Psycho Mutants idén jelentette meg első lemezét, mellyel nem teljesen elégedett, emellett rádióműsorban népművel, illetve ausztrál és holland zenekaroknak szervez magyar koncerteket, és nem különösebben szereti a Mystery Ganget. Tavasszal Franciaországban turnézik, aztán talán feldolgozza a Szomorú vasárnapot, és remélhetőleg megússza ép bőrrel. A Psycho Mutants két alapító tagja, Karnics Zoltán énekes/gitáros és Osztermayer Péter basszusgitáros egy budapesti fellépés előtt szellemekről is mesélt a Quartnak.

Hogyan alakult a zenekar?

Karnics Zoltán: 2003-ban indult az egész. Akkor még más néven futottunk, Psycho Mutants From Planet Billy volt a nevünk. Ebben benne volt egy műfaji meghatározás is, azaz a psychobilly, ami kicsit keményebb és vadabb, mint a rockabilly, de alapvetően mégis a klasszikus rockandrollhoz köthető. Abban a formában készítettünk egy demót, aztán eltelt egy év, a dobosunk Pestre költözött, a basszusgitárosunk elment más irányba (neki ez volt az első zenekara), így maradtunk ketten a Rizsával [Osztermayer Péter, basszusgitáros]. Sok új arcot kipróbáltunk, közben a nevünk is lerövidült, mert pár sör után még mi is nehezen jegyeztük meg. Illetve műfajilag is változtunk, egy sajátosabb stílust találtunk, melyben előtérbe került az én személyesebb zenei világom is, sokminden, amit akár gyerekkoromban hallgattam.

Például?

Karnics Zoltán: Nick Cave korai munkái nagyon fontosak voltak, illetve a Joy Divison is meghatározó volt fiatalkoromban, ami megint egy egészen más stílus. Meg nyilván a 16 Horsepower és az ahhoz kötődő denveri feeling és színtér is, pl. Jay Munly meg ilyenek.

Egyrész masszívnak, másrészt zártnak tűnik az itthon rockabilly-színtér. Mennyire érzitek magatokénak, illetve magatokat a részének?

Karnics Zoltán: A zenénkben már inkább csak utalások szintjén van jelen ez a műfaj, más dolgok kerültek bele. A psychobillysek ennek ellenére nagyon szimpatizálnak velünk, mert számos elég vad rockandrollos dalunk van, amik megállják a helyüket az ő bulijaikban is.

Mekkora esélyt láttok arra, hogy – mondjuk a Mystery Ganghez hasonlóan – egy olyan szélesebb körnek közvetítsétek ezt a zenét, amelyik nincs annyira otthon ebben a műfajban, illetve kultúrában?

Karnics Zoltán: Bevallom, én a Mystery Ganget nem annyira szeretem. Igen, ők elég populárisak. Aki ebben a műfajban igazán jó itthon, illetve konkrétan a legjobb, az a Silver Shine. Ők a barátaink is. Illetve még a Gorilla volt annak idején egy nagyon frankó hazai zenekar, nemzetközi szinten is annak számított. Bár akkora táboruk nekik se volt, mint a Mystery Gangnek. Nekünk nincs annyira körülhatárolható célközönségünk, tizennyolctól ötvenéves korig elszórva sokan élvezik, amit csinálunk.

Játszottatok már külföldön, pl. Ausztriában és Szlovákiában, illetve jövőre lesz egy francia turnétok. Ezeken a koncerteken mennyire van annak tudatában a közönség, hogy ti magyarok vagytok?

Osztermayer Péter: Érdekes, hogy külföldön sokkal inkább tetszik az embereknek, amit csinálunk, mint Magyarországon. Nem is nagyon tervezzük, hogy itthon erőltessük ezt az egészet, pontosan azért, mert iszonyú belterjesnek tartom a hazai zenei viszonyokat és a kortárs zenekarokat. Nekem ettől hányingerem van. A külföldiek ezzel szemben sokkal jobban elfogadják, amit csinálunk. Ezért is döntöttünk úgy, hogy elmegyünk Franciaországba, és elkezdünk külföldön turnézni, persze magyar zenekarként.

A magyar közönség általában úgy ismer meg egy külföldi zenekart, hogy annak kijön az első lemeze, aztán jobb esetben eljön koncertezni is. A hazai zenekarokkal pont fordítva van, általában élőben ismerik meg őket, aztán bizonyos esetekben nagy várakozás előzi meg az első lemezt. Ti nagyon erős élő zenekarként lettetek ismertek, nagy volt rajtatok a nyomás a lemezetekkel kapcsolatban? Tetszik a végeredmény?

Karnics Zoltán: Őszintén szólva, a Ghost City szépen szól, de nagyon visszafogott lett, erre leginkább utólag jöttünk rá, amikor a lemez már megjelent. Sajnos külön sávokban vettük fel a dolgokat, pedig a mi zenénkben nagyon fontos az egység – egybe kellett volna rögzíteni, élőben. Mi egy koncertzenekar vagyunk, ami nem azt jelenti, hogy csak koncerten tudunk játszani, hanem hogy össze vagyunk szokva, és csak együtt tudjuk megteremteni azt az atmoszférát, illetve hangzást, ami a Psycho Mutants. Azt hiszem ez az, ami miatt a zenekarunk szerethető. Jó a lemez, de én szerettem volna durvábbra és karcosabbra. Tanulásnak mindenesetre jó volt. A következő lemezünk sokkal inkább visszaadja majd azt az élményt, amit koncerten nyújtunk. Mert aki egy koncertélmény után megveszi a Ghost Cityt, ha nem is feltétlenül csalódik, de mindenképpen visszafogottnak éli meg. Ettől függetlenül általában tetszik az embereknek.

A következő lemez mikorra várható?

Karnics Zoltán: Arról már megvan hét szám, tizenegyet szeretnénk, a többit még csiszolni kell. De sokkal karcosabb lesz. Az első lemezünkkel a legfőbb probléma, hogy bár gitárzenekar vagyunk, a gitár alig hallható rajta, inkább a dob és a basszus. A másodikon a két gitár nagyon erős lesz, májusban megyünk a stúdióba.

Osztermayer Péter: Illetve decemberben felveszünk még egy számot Lovasi András stúdiójában, Tango lesz a címe, és klip is készül hozzá.

Szinte közhely azt mondani, hogy erős a pécsi színtér. Főleg a nem pécsiek fejében kialakult kép miatt, ami nagyjából a Kispál vonalán képzeli el az egészet. Milyen a valódi pécsi színtér, kikre kéne jobban odafigyelni?

Karnics Zoltán: Emberileg semmi bajunk a Kispállal és a 30Y-nal, de az teljesen más történet, ők külföldön egyáltalán nem érdekelnék a közönséget, azt hiszem. Itthon viszont a média is sokat segíti őket, és valamilyen szinten összefogják a hasonszőrű együtteseket, akik meg ugyanabban az irányba mennek aztán el, mint mondjuk a Kispál.

Osztermayer Péter: Mondták a mi lemezünkre is, olvastam valahol, hogy érződik rajta a “pécsi alternatív lüktetés”. A tempója tényleg elég lassú lett, ezt éreztük mi is, elbaltáztunk egy-két dolgot. Ettől függetlenül ez a jelző szerintem ránk mégsem igaz, ezek csak skatulyák. De jóban vagyunk velük, a 30Y sokat segített a kezdeti időszakban, Veszprémben is játszottunk előttük.

Karnics Zoltán: A hozzánk közelebb álló műfajú és gondolkodású együttesekre meg mi próbálunk odafigyelni, mint ahogy a Kispálék figyelnek az ő világukra.

Ti kikre figyeltek?

Osztermayer Péter: Van egy Lucky Hunters nevű zenekar, ők játszanak majd előttünk a lemezbemutatónkon meg a következő pécsi koncertünkön. Ők két éve léteznek, nincs lemezük, de elég jók, kedveljük őket.

Karnics Zoltán: Sokaknak gondot okoz, hogy nem tudják hova tenni ezt a stílust, amiben játszunk. Három évig volt Pécsen egy egyetemi rádió, a Publikum Rádió. Ott dolgoztam és nagyon szerettem, mert olyan zenéket ismertettem meg az emberekkel, olyan műfajok kialakulásáról és történetéről volt a műsorban szó, amikről hazai viszonylatban általában nincs. Hiába van internet vagy MySpace, sokan nem tudják, hol induljanak el, hogy fogjanak hozzá a kereséshez. Ebben próbáltam segíteni. Ez még korábban indult persze, a net terjedése előtt, amikor angol nyelvű fanzine-okat fordítottunk le, és azok alapján vadásztuk a zenekarokat. Sok mindennel találkozhatsz, különböző hatások érnek, és vagy utánzol, vagy pedig kialakulhat egy sajátos stílusod.

Osztermayer Péter: Szokott velünk játszani Lukács Levente a Másfélből, őt nagyon csípjük. Pedig nagyon más világ az övé, játszott a korai Quimbyben, az első lemezen. Ő mondta egyszer egy próbán, hogy olyan a zenénk, mint a korai Quimby világa. Aztán az nyilván elment más irányba azóta, de ettől függetlenül jól csinálják, amit csinálnak.

Karnics Zoltán: Nagyon jó kapcsolatba kerültünk a Korai Örömmel, talán egy éve. Játszottunk is sokat együtt, nagyon élvezték ők is. Velük jó koncertezni. Persze ők sem azok már, mint régen voltak. Most lesz a tizenötödik évfordulójuk, és meghívtak minket, hogy játsszunk a születésnapi koncertjükön, itt Pesten.

Osztermayer Péter: Pont tegnap szóltak, hogy ránk gondoltak. Jófej banda.

Karnics Zoltán: Emberileg is kedvelem őket. Sokkal könnyebben találom meg velük a közös hangot, mint akár Pécsen a Kispálékkal.

Osztermayer Péter: Egyébként azért sem vagyunk annyira kapcsolatban a többi pécsi zenekarral, mert kissé elszigetelten van a próbatermünk, a belvárosban. Általában mindenki valahol a város szélén próbál. Nekünk van egy külön udvarunk, ahova bezárkózunk, és nyolc órákat próbálunk, egész éjjel. Általában éjszaka zenélünk.

Karnics Zoltán: Jó, de ennek ellenére mégis közvetlenebbek vagyunk, nem mi zárkózunk el. Nincs nekem bajom a Lovasival, de azt hiszem, hogy ő is azokat támogatja inkább, akikben pénzt lát. Volt, hogy segített egy-két dologban, de igazából sosem támogatott, és amikor arról van szó, simán lefikáz minket.

Osztermayer Péter: Hát, azért az előző lemez PANKKK-os támogatását biztos neki is köszönhetjük részben. Szerintem szereti, amit csinálunk.

Koncerteket is szervezel, a pécsi Kino nevű helyen. Mekkora közönségben gondolkodsz, a zenekarokat hogyan válogatod?

Karnics Zoltán: A pécsi undergroundban végzett tevékenységemnek, illetve részben a rádióműsoromnak és egyebeknek köszönhetően kialakult egy viszonylag stabil közönség, amelyre számíthatok. Ha Pécsre leszervezek egy zenekart, akkor egy 80-150 fős réteg biztosan eljön rá, és általában hoz magával még embereket. Ez pedig általában arra már elég, hogy kifizessen az ember egy angol vagy egy holland vagy egy ausztrál zenekart. Van egy gyerekkori barátom, vele például úgy dolgoztunk együtt, hogy ő Pestre bevállalt koncerteket, elhozta Hugo Race-t, Nick Cave egykori gitárosát, meg mondjuk a szintén ausztrál (és német) tagokból álló Fatal Shore-t. Ilyenkor két magyar várost szervezett nekik, Pestet és Pécset. Mellesleg gyakran megesett, hogy a zenekar mondta, hogy jobbak a bulik Pécsett, jobban érzik magukat, mint Pesten.

Osztermayer Péter: Ilyenkor mi is úgy szervezzük, hogy tudjunk ezekkel a zenekarokkal játszani. Hugo Race például egyedül érkezett, a koncertjén a Psycho Mutants tagjai álltak be mögé játszani, és így koncerteztünk hármat-négyet az országban.

Karnics Zoltán: Nyilván barátságok is kialakulnak ilyenkor. Játszott három-négy alkalommal Magyarországon a Washington Dead Cats, ők egy párizsi banda, és a francia turnénk párizsi állomását például az énekes szervezte le nekünk. De hasonlóan jó viszonyt ápolunk a Gallon Drunkkal is, ők is játszottak Pécsett, illetve korábban Pesten.

Meséljetek a francia turnéról.

Osztermayer Péter: A zenekarunkban van egy francia tag, ő Jehan [Paumero], a tangóharmonikás. Eddig ő szervezte a koncertjeinket, neki köszönhetjük ezt a tavaszi francia turnét is, ő beszélte le a klubokkal és a helyi zenekarokkal is.

Karnics Zoltán: Bordeaux-ban a Noir Desir gitárosának a bandájával játszunk majd, meg úgy néz ki, hogy a Turbobillyvel. Elvileg Párizsban is két viszonylag nagy nevű bandával, de még nem tudni, hogy kikkel. Mindenhol lesz valamilyen együttes, hiszen a kinti közönség nem ismer minket. Eddig tíz-tizenegy városban biztos, hogy fellépünk, de ez még bővül. Legalább egy hónapot eltöltünk kint. Már nyárra is van időpontunk két ír fesztiválra, ahol csupa olyan zenekarral játszunk majd, amiket kurvára szeretünk. Az egyedüli magyar banda leszünk ott is.

Osztermayer Péter: Egy júliusi francia fesztiválra is várnak minket vissza. Sajnos nem tudom, hogy melyikre, ma telefonáltak.

Milyen jó lemezt hallottatok idén?

Osztermayer Péter: Ami idén viszonylag jó volt, az a Woven Hand új albuma, a Ten Stones. De az sem volt annyira jó. Más nem nagyon jut eszembe, magyar meg főleg nem. Amúgy meg idén is sok Calexicót hallgattam, mert nagyon szeretem.

Karnics Zoltán: De a régebbieket főleg. Elkurvultak kicsit, pedig nagyon jó banda voltak.

Osztermayer Péter: Az új nem lett olyan jó. A Woven Hand se olyan jó már.

Karnics Zoltán: Erőtlen kicsit.

Osztermayer Péter: De még így is az volt idén a legjobb.

Karnics Zoltán: Ami nekem idén tetszett, az az új Tindersticks. Arra tíz csillagot tudnék adni. Pedig előtte nekik volt két nagyon gyenge albumuk. Illetve meglepő, hogy az új Psychic TV nagyon ütős lett, ez másfajta stílus, de én nagyon szeretem. Az új Nick Cave nekem nem tetszett különösebben, bár van rajta két-három jó szám, ugyanúgy, mint a Calexicón. Meg az új Gallon Drunk is nagyon erős anyag lett. Talán még a Firewater új lemeze tetszett, bár náluk a népzene nagyon betette a fenekét a zenéjükbe.

Magyarok?

Karnics Zoltán: Nem könnyű mondani. A győri Pozwakovski jó, bár az ő lemezük sem idei. Azt hiszem ők is inkább külföld felé próbálkoznak majd.

Osztermayer Péter: Nagyon jó banda.

Karnics Zoltán: Illetve a Shadowbirds, őket majdnem kifelejtettem. A Silver Shine-ból alakultak, az ő albumuk nagyon jó lett. Bár lenne más is.

Osztermayer Péter: De sok lemezről nem tudok véleményt mondani, mert pl. a 30Y-t se hallottam.

A stílusotokból adódnak az angol nyelvű szövegek?

Karnics Zoltán: Magyarul elég csúnya szövegek születnének, azt hiszem. De komolyra fordítva a szót: a hangfekvésemhez, a hangom mélységéhez sokkal jobban passzol az angol, mint az összetettebb magyar magánhangzók. Angolul könnyebben eresztem ki a hangomat, ennyi. Szövegben nem lenne gond a magyar sem. Lesz majd egy feldolgozásunk viszont. A Coffin Shakers is feldolgozta Seress Rezső Szomorú vasárnap című dalát, de azt én magyarul énekelném el. Nagyon szép és megkapó dal. Nagyon szívesen belenyúlnék abba.

Osztermayer Péter: Ha belefér az időnkbe, akkor felvesszük a következő lemezre, talán vonósokkal.

Karnics Zoltán: Jól megtiszteljük. Az ember könnye kijön, pedig nem az én generációmról szól. De megértem apámat, hogy miért könnyezett az ágyon, miután előtte anyámmal veszekedett. Feltette ezt a számot és kijöttek az érzelmei, bármilyen nagy állat is volt. Illetve szeretem a Hattyúdal című filmet is, és a Villa negra című dalt, amit a Páger Antal énekel benne. Azt is elképzeltük, hogy milyen lenne azt Psycho Mutants-módra feldolgozni. Ehhez lenne kedvünk.

Osztermayer Péter: Sokan lenéznek minket, mert nem tudunk zenélni, én például basszusgitározni. Szakmai szempontból, ha megnézel minket, és azt mondod nekem, hogy basszusgitározzak valamit – nem tudok. De abban a pillanatban, hogy összekerülünk a fiúkkal a próbateremben, rögtön dőlnek belőlünk a számok. Találunk egy jó témát, van, hogy le se tudjuk kottázni, de öt perc alatt kész és működik.

Karnics Zoltán: Ez az ösztönről szól. Amikor együtt játszunk, gyakran érzem azt, hogy kiugrik belőlem valami. Mintha egy emberrel beszélnél, teremtesz magadnak egyet, szellemek vesznek körül, és párbeszéd alakul ki közöttetek. Ez egy belső színház. A többiek a zenekarban pedig veszik a lapot, és erre nagyon büszke vagyok. Az ösztönök kurvára számítanak – itt nem a gitártudásról van szó. Legitározhatsz bárkit a térképről, de ha emberileg nem vagy képes egy adott pillanatban kirobbanni, kifejezni, az nem jó. Nekem legalábbis nem jön be. Ezért is fontos, hogy koncertzenekar vagyunk. Egy klastromban vagyok szinte, egy olyan világba kerülök a színpadon. Az italt sem vetem meg, nem mintha be lennék rúgva állandóan, de szükségem van rá, hogy feloldódjak. Nem annyira a lámpaláz miatt, nem mintha nem lenne. Inkább amiatt izgulok, hogy éppen milyen kitörésem lesz.

Osztermayer Péter: Most is kérdezték, hogy maradhat-e a szinti a színpad szélén [az együttessel a beállás után beszéltünk, utána a Hangmás lépett fel]. Mondtam nekik, hogy inkább rakják el, mert nem tudom, hogy a Zoli mit művel majd.

Karnics Zoltán: A térdem már teljesen kész van. Benne vagyok az időben rendesen, negyvenévesen a csontozatom már nem a régi. Ezt sajnos mindig elfelejtem. Az ital ott van, ha kirobbansz, utána meg szenvedsz, amikor kiszáll belőled.

Osztermayer Péter: Múltkor Zoli eltörte a bordáját. Egy fesztiválon annyira be volt baszva, hogy felállt egy kukára és onnan énekelt, aztán az egész leomlott alatta. Akkor nem érezte. Csak amikor visszaértünk Pécsre és kijózanodott.

Karnics Zoltán: Nagyon nehéz próbálnunk, mert hatan vagyunk, és egyikünk sem ebből él. Viszont épp ezért egy lelki menedék mindenkinek, egyfajta megnyugvás, amikor zenélünk. Máskor nem is mindig találkozunk, ez pedig még inkább összekovácsol minket a próbákon és a koncerteken.

Osztermayer Péter: Nem is terveztük, hogy idáig eljutunk.

Karnics Zoltán: Nem is nagyon fogunk sokkal tovább. De az jó, ha külföldre kijutunk.

Osztermayer Péter: Koncertzenekar vagyunk, az a lényeg, hogy koncertezzünk jó sokat.