Gitár János – 2006.10.13. – http://quart.hu/cikk.php?id=408

Azoknak, akik nem tudják: minden igaz, amit Dresch Mihályról írni szoktak. Hogy igazi hős, hogy két évtizede járja a maga útját, hogy úgy rakja össze a magyar népi és bartóki hagyományt a legmagasabb színvonalú jazzel, mintha a Village Vanguard Mérában lenne. Azoknak, akiknek mindez közhelyesen magától értetődik: az album történelmi jelentőségű bizonyíték arra, hogy a cimbalom felsőbbrendű hangszer a zongoránál.

Nem, a Dresch Quartetben sose volt zongorista, nem erről van szó. Hanem arról, hogy milyen falhozverően jól szól egy hagyományos jazz-quartet, ha nem zongora, hanem cimbalom a szaxofon melletti szólóhangszer (és úgy játszanak a muzsikusok, mint itt). Zongorán egyszerűen túl sok hangot lehet megszólaltatni egyszerre, a cimbalom szikárabb, tisztább, élettelibb, őszintébb – és Lukács Miklós játéka felnő Dresch Coltrane-ben és népi zenében gyökerező, mára tökéletesen letisztult, szuperkifejező, szuper-erőteljes szaxofonozásához. A 2004-es Egyenes zenén két darabban hallható cimbalom (Balogh Kálmán), de ez az első full cimbalmos Dresch-lemez (a többiek: Baló István dobol, Szandai Mátyás bőgőzik). Dresch nemcsak összefoglal, hanem újít is, erőlködés nélkül, folytatva, kiteljesítve, belefeledkezve és belefeledkeztetve.

***

Mielőtt megkapnám egy kommentben, hogy ekkora állatságot hogy lehet leírni: tudom, hogy nonszensz egy hangszert mint olyat egy másik fölé rendelni és nonszensz a jazztörténet 60 százalékát lefikázni csak azért, mert nekem szubjektíve jobban tetszik a cimbalmos együttes megszólalása a zongorásénál. Egyfajta irodalmi túlzás ez részemről.

***

És ha már az állatságnál tartunk: az nem kéne, hogy legyen, hogy egy Dresch-lemez borítóján a magyar szövegekben sajtó- és nyelvhelyességi hibák tüntetnek a jelenlétükkel + úgy fordítják angolra az Erdélyi román furulyazene címét: Transilvanian-romanien flute music.