Lang Ádám | Gelegonya Edina | Dankó Gergő | Inkei Bence | Rónai András – 2010.12.20. – http://quart.hu/cikk.php?id=5789

A világ rendje, hogy minden évben kijön néhány popsztár karácsonyi lemezzel, mi pedig ezeket idén is meghallgattuk. Mariah Carey már másodszorra teszi mindezt, míg Annie Lennox először, viszont neki megvan az az előnye, hogy karácsonykor született. A Glee tévésorozat szereplői nem tudtak kibújni a bőrükből karácsonykor, mint ahogy a Saint Etienne sem, viszont ez utóbbi jó dolog. A Jesu pedig a cipőbámulós metálosokra is gondolt végre.

Mariah Carey: Merry Christmas II You

Mariah Carey, miután lefújta a Memoirs Of An Imperfect Angel című lemezéhez megálmodott két remixlemezt, azt találta ki, hogy tizenhat évvel a Merry Christmas után – ami mellesleg minden idők legnagyobb példányszámban elkelt karácsonyi lemeze lett időközben – újra ünnepi lemezt készít. Ahogy Merry Christmas II You címében lévő szellemes kis utalás mutatja, hogy ez a lemez főleg azoknak szól, akik az elsőt szerették. A dalok összetétele is hasonló, nagyjából fele-fele arányban vannak a “karácsonykor jobban hiányzol” és a “téged kérlek a Mikulástól” típusú saját szerzemények és klasszikus karácsonyi dalok feldolgozásai, valamint ismét van egy tradicionális darab is.

A Merry Christmas II You-n az előző lemez unalmas középszeréhez képest van több jó dal, valamint néhány bosszantó pillanat is, emellett újdonságot jelenthetnek a képeslaphangulatot fokozó vonós betétek is. Karácsonyi lemezről lévén szó, nem csak, hogy nem bűn, hanem egyenesen dicséretes, hogy az énekesnő átemelte az előző lemez egyetlen emlékezetes dalát, az All I Want For Christmast, így az előzőt akár ki is lehet dobni el lehet küldeni a szegény gyerekeknek. Emellett a lemez két legjobb száma a klipdalnak is kiemelt, gospeles r&b-darab, az Oh Santa, illetve a háztetőn való ünneplésbe torkolló, funkys Here Comes Santa Claus című Gene Autry-feldolgozás. Ez a három dal akár a karácsonyi időszakon kívül is megállhatná a helyét, de rendben van az O Little Town Of Betlehemet és a Little Drummer Boyt összeillesztő dal, a Born Is The King kontextusból kicsit kilógó fülledtsége, sőt még a jackós gyerekkórussal megtámogatott (giccses) One Child is belefér – a helyzetre való tekintettel. Azt viszont el nem tudom képzelni, hogy ki akarja a Holy Nightot egy olyan koncertverzióban hallgatni, amit széttapsol a közönség. A szilvesztere szánt záródal (Auld Lang Syne) műanyag eurodiszkója pedig komoly veszélyt jelenthet a meghitt pillanatokra, ha nem állítjuk le időben a lemezt, B-. (LÁ)

Annie Lennox: A Christmas Cornucopia

Nem elsősorban azért nevezhető normakövetőnek Annie Lennox karácsonyi albuma, mert az egy sajátját leszámítva a legismertebb ünnepi dalokat válogatta össze és gondolta újra az A Christmas Cornucopián – sokkal inkább azért, mert az egyes felvételeket nem lihegte túl, nem öncélúskodta agyon. A hangszerelésben akadnak ugyan szokatlan megoldások (elsőre ijesztő talán, ugyanakkor tényleg nem tűnnek idegennek például a nem tolakodóan adagolt afrikai dobok, sőt a santur!), és az énekesnő karakteres, érdes hangja, határozott fellépése sem változott semmit legutóbbi, 2007-es sorlemeze óta; a lényeg azonban, hogy Lennoxban megvan az az áhítat vagy alázat, ami leírva persze baromi csúnyán fest, egy karácsonyi dal előadójától viszont teljesen jogosan elvárható, és ami képes a figyelmet magáról is elterelve az ünnepi, emelkedett hangulat megteremtésére.

A háttérben a javarészt Lennox által játszott, legkülönbözőbb hangszeres szólamok, illetve a harmincfős zenekarral felvett részek váltakoznak, időnként gyerekkórussal kiegészülve. Ám több felvétel (pl. Silent Night; God Rest Ye Merry Gentlemen; vagy a frankofileknek kedveskedő, és egyébként kissé keményen énekelt Il est né le divin enfant) mintha kissé sietne, egy fokkal gyorsabb lenne a jólesőnél – legalábbis a töltött pulyka és a franciasaláta mellé biztosan túl nagy ez a tempó, viszont a délutáni készülődéshez, fadíszítéshez meg már abszolút oké. De hogy miért kellett a God Rest Ye Merry Gentlemen egy bizonyos részén Lennox hangját Auto-Tune-nal megcsavarni, érthetetlen. Pláne, hogy ez a lemez egyetlen klipesített száma, jól is sikerült, az ütősök is adnak neki némi igazán kellemes pezsgést, feszült, ünnepi várakozásjelleget. Mindemellett ezt a ballépést leszámítva az énekesnő teljesen otthonosan mozog a dalok között – mondjuk ez valakitől, aki Jézussal egy napon ünnepli a szülinapját, igazán nem is meglepő! B (GE)

Glee: The Music, The Christmas Album

Aki esetleg nem ismerné, a Glee egy televíziós musicalsorozat, melyben a tinivígjátékokat ötvözik a tehetségkutatók és a Broadway felszínes világával. Míg azonban a sorozat története, illetve poénjai kifejezetten szarkasztikusak, sőt néha igen meglepőek, a dalválasztás során a legtöbbször idejétmúlt rádióslágereket porolnak le, melyhez általában bárgyú előadásmód társul. A sorozat karácsonyi epizódjának dalait összegyűjtő album sem tartogat túl sok izgalmat ebből a szempontból. A legegyértelműbb angolszász ünnepi dalokat énekelték fel, hűen követve az eredeti verziókat. Ha pedig valami változtatást eszközöltek, azt kívánjuk, bár ne tették volna, mint pl. a Single Ladies száncsengővel súlyosbított alapjára ráénekelt Deck The Halls esetében.

Az egyetlen érdekesség, illetve szokatlanság, hogy a sorozatban felhasznált tabuk közül a meleg téma szerepet kap egy karácsonyi albumon. Frank Loesser klasszikus sztenderdjét, a Baby, It’s Cold Outside-ot ugyanis a sorozat két férfi szereplője énekli egymásnak, de természetesen ezt is olyan polírozott előadással, hogy tulajdonképen fel sem tűnik. Az album egyebekben a bevásárlóközpontok karácsonyi dalkészletét tartalmazza, és valóban plázában korzózáshoz, vagy édesanyáknak otthoni sütögetés mellé kiváló aláfestő zene lehet. A karácsonyi lemezek persze legtöbb esetben ehhez hasonlóan kockázatmentesek és feleslegesek, de az ünnepi hangulathoz jóesetben emelkedettséget és jókedvet sugároznak. A Glee dalait inkább jellemzi a giccs és a musical-mosoly, C-. (DG)

Saint Etienne: Glimpse Of Stocking

Bármilyen furcsa, de vannak olyan előadók is, akik karácsonykor nem azzal vannak elfoglalva, hogy a tízezredik bőrt húzzák le a White Christmasről és társairól, hanem tényleg tartják magukat ahhoz, hogy karácsonykor tényleg meg kéne ajándékozni valamivel a közönségüket. A brit Saint Etienne eddig négyszer jelentkezett karácsonyi speciális kiadvánnyal: limitált példányszámú, csak a fan clubnak szóló kislemezekre kell gondolni, melyeken karácsonyi témájú saját dalok szerepeltek. Idén a húszéves fennállást ünneplő trió nemcsak, hogy összegyűjtötte egy lemezre az összes, eddig megjelent karácsonyi számát, de még hozzátett hét újat is – hát mi ez, ha nem jófejség?

A különutas popzenekar a kilencvenes évek elején még kereskedelmileg is sikeres volt, az utóbbi években azonban leginkább kultuszzenekarként szokás emlegetni. Sőt, miután a 2005-ös Tales From Turnpike House óta nem is jelentetett meg új albumot, csak ilyen-olyan újrakiadások, limitált kislemezek és remixek jelezték, hogy a bájos énekesnő, Sarah Cracknell, illetve Pete Wiggs és a popújságíróként is remeklő Bob Stanley még nem hagyták abba. És milyen jól tették! A Glimpse Of Stocking új dalai mind felvonultatják, amiért a Saint Etienne-t szeretni szokás: van köztük visszafogott elektropop (No Cure For The Common Christmas, Welcome Home), régimódi sramlis-keringős dalocska (Wintertime Love), és a régi Motown-slágereket idéző Unwrap Me, amely még a Specials Enjoy Yourselfjére is kikacsint, meg továbbá egy műanyagsága és Eurodance-es bugyutasága ellenére is perfekt popszám, amely bárki más előadásában irritáló lenne (Gonna Have A Party). Vagyis a Saint Etienne karácsonykor is pont ugyanazt csinálja, mint máskor, kicsit se lesz nyálasabb, és ez csakis azt jelenti, hogy ez egy jó lemez. Ha pedig elárulom, hogy a Tim Burgess-szel (Charlatans) rögzített, tizenöt éve a slágerlistákra is felmászó I Was Born On Christmas Day is rajta van a lemezen, akkor végképp minden amellett szól, hogy akit kicsit is érdekel ez a zenekar, az hallgassa meg ezt az albumot, B+. (IB)
 

Jesu: Christmas

Nahát, ki gondolta volna, hogy egyszer ide jut a világ? Justin K. Broadrick, akit először a Napalm Death nevű zenekarban (a legendás Scum lemez A oldalán) ismert meg a világ, aztán meg a Godfleshben tobzódott (plusz ezer projekt), fogta magát, és csinált egy karácsonyi ep-t. Vagyis hát legalábbis az a címe, hogy Christmas, “a karácsonyi időszak inspirálta, az általa felkeltett érzések: a nosztalgia, öröm és szomorúság” – írja a valahai kemény srác. A csak digitális formában megjelent ep első száma Jesu, nagyjából kilenc perc shoegaze metál, vagyis szépen örvénylenek a gitárok, van valami minimálriff (vagy majdnem riff, néha kicsit erősebb és reszelősebb, néha meg háttérbe vonul), JKB a maga tökéletesen amatőr hangján énekel valami szomorú dallamot, a vége felé van harangozás és kis akkordbontogatás is. Aztán két remix, mindkettőt ugyanő készítette, csak más neveken: Pale Sketcherként kiszedte a metált, szétkente a maradékot, odarakta a ritmust; Finalként meg egy negyedórás drone ambientet nyújtott magából, ami szép komótosan végigvesz néhány témát – és ennyi. Ez a két remix nem tesz hozzá semmit a világhoz (a Final azért jobb); maga a Jesu: Christmas sem olyasmi, ami nélkül nem lehet élni, pláne, ha az ember hallott már bármit a zenekartól. De végső soron én azért örülök, hogy van, mondhatni szép is, szomorú is, nosztalgikus is; a shoegaze-metálosok tömegeinek akad végre valami, amit hallgathatnak gyertyagyújtás közben. Jóindulattal, amit ha nem is szolgált meg teljesen, de azért felkeltett bennem, B-. (RA)