Öcsike, Rónai András – 2007.06.06. – http://quart.hu/cikk.php?id=1287

Kereszténység és keresztény zene; minden ember beteg, minden ember gonosz; zenei tradíciók, világzene és bendzsó; az amerikai és európai koncertszíntér különbségei; a Joy Division és a Muzsikás hatása. Mindezek szóba kerültek az interjúban, amit David Eugene Edwards, a 16 Horsepower egykori, a Woven Hand mai énekes-gitárosa adott a Quartnak budapesti koncertje előtt.

Quart: A Woven Hand és a 16 Horsepower is több, a “keresztény zenével” foglalkozó oldalon szerepel. Mit gondolsz erről? Keresztény zenét játszol?

David Eugene Edwards: Nem olyan értelemben, hogy ebbe a skatulyába lehetne rakni, a keresztény zenéket áruló boltban lehetne megvásárolni. Ez a jelző nagyrészt amúgy is csak marketingcélokat szolgál. Sokféle ember játszik sokféle zenét, keresztények és nem keresztények egyaránt. Én hívő ember vagyok, és ezt a zenét csinálom.

Quart: Mennyire fontos számodra a hit?

David Eugene Edwards: A legfontosabb. Ha nem hinnék, nem volna számomra remény. A hit ad nekem békét, reményt és örömet.

Quart: Tagja vagy valamilyen gyülekezetnek, közösségnek?

David Eugene Edwards: Csak abban az értelemben, hogy keresztény vagyok, és minden keresztény része Krisztus testének, és hogy ezt miképpen nevezi meg, az nem igazán számít. Nem, nem tartozom egyik felekezethez sem, bár úgy nőttem fel, de már nem érzem úgy, hogy szükségem volna egy ilyesféle megnevezésre.

Quart: Gondolod, hogy van értelme elkülöníteni a keresztény művészetet minden egyéb művészettől?

David Eugene Edwards: Az emberek szemében a “keresztény” jelzővel ellátott művészet, zene, tánc mindig egy fokkal alacsonyabban van, mint ezek “normális” formája, vagyis a minden jelző nélküli művészet, zene stb. Általában arra asszociálnak, hogy az csak azoknak mond valami érdemlegeset, akik bizonyos módon hisznek stb.

Quart: A Woven Hand biztos nem átlagos keresztény zene. Ugyanakkor a szövegekben nagyon sok a bibliai utalás, sok szó esik a hitről. A zenélést missziónak tekinted?

David Eugene Edwards: Hát másképp nem is nagyon lehetne. Úgy értem, ha arról beszélek vagy énekelek, amiben hiszek, az egy bizonyos értelemben evangelizáció. De nem mindig ezt csinálom, néha csak énekelek az életemről, arról, amit tapasztalok, vagy éppen nem tapasztalok.

Quart: Mennyire fontosak a szövegek?

 David Eugene Edwards: Sok fantasztikus instrumentális zenét hallgatok, és játszom is ilyet. De ha éneklek egy számban, akkor komolyan kell vennem., és az is fontos, hogy örömmel töltsön el. Nagyon sok időt fektetek abba, hogy tényleg azt mondjam, amit akarok.

Quart: A zenéd, főként a Woven Hand sok örömteli mozzanatot is tartalmaz. Erre szándékosan törekszel, vagy csak jön belőled, vagy abból, ahogy a világot látod?

David Eugene Edwards: Azt hiszem, ez a jó megfogalmazás: az, hogy mit találsz örömtelinek és mit nem, az attól függ, hogy hogyan látod a világot. Lehet, hogy ami más számára depresszív, számomra örömteli.

Quart: Például mi?

David Eugene Edwards: Például ha nem tudod, hogy beteg vagy, nem mész el az orvoshoz. Ha kiderül, hogy beteg vagy, örülsz, mert így van arra esély, hogy segítsenek rajtad. Ezt szeretném elérni a zenével: elmondani az embereknek, hogy betegek és orvosra van szükségük. Sok ember ezt nem tudja, azt hiszi, hogy jól van. Zenészként, emberként azt tekintem a feladatomnak, hogy megmutassam nekik: betegek. Csakúgy, mint én magam. Egy csomó súlyos témával foglalkozom emiatt, de nem tudom, mi mást tehetnék. Nem én választottam, egyszerűen így jön.

Quart: A betegség az egyén vagy a társadalom szintjén értendő?

David Eugene Edwards: Minden az egyéntől indul. Az egyén, és az emberiség mint egész, beteg. Mármint én igazán hiszek abban, hogy minden ember egyforma. Ugyanaz az önző vágy mozgat mindenkit, hogy először magáról gondoskodjon, és csak ezután másokról. Persze egyesek kedvesebbek és gondoskodóbbak, mint mások, de végülis igazán hiszem, hogy minden ember gonosz, mint ahogy énekeltem is.[“Every man is evil” – ez a Black Soul Choirben hangzik el, ami az első 16 Horsepower-lemez, a Sackcloth ‘n’ Ashes örökbecsű “slágere” – a szerk.]

Quart: Oké, de nem ez a történet vége.

David Eugene Edwards: Én nem ismerem a történet végét. Csak annyiban, hogy mi az, amiben én hiszek, de hogy hogyan reagálnak az emberek arra, amit mondok nekik, az már más kérdés. Az én felelősségem, hogy elmondjam, amiben hiszek. Hogy meggyőzök-e valakit, az nem rajtam múlik. Csak megteszem, amit meg kell tennem; a többit Istenre hagyom, és hiszek abban, hogy azt teszi, amit akar, és amit tesz, az helyes. Boldoggá tesz, hogy megengedi, hogy mindennek részese lehessek.

Quart: Melyik a rosszabb, ha feldühíted az embereket, vagy ha nem érdekli őket, amit mondasz?

David Eugene Edwards: Nem tudom, ez nehéz kérdés. Nem azért vagyok a színpadon, hogy sokkoljam az embereket. Legalábbis nem ez a szándékom, még ha néha ez is történik. Mondjuk, hogy van egy kis vágás a kezeden, ami elfertőződött. Szabad szemmel alig látod, mikroszkópon keresztül nézve viszont szörnyű. Valami ilyesmit szeretnék elérni a zenémmel. Az élet apró dolgairól van szó. Tudod: mi csak átlagos, jó emberek vagyunk, nem ölünk meg és nem erőszakolunk meg senkit, nem lopunk. Törődünk a családunkkal, dolgozni járunk, hogy megadjuk nekik, amire szükségük van. És Isten majd megjutalmaz ezért, ha meghalunk. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy betegek vagyunk, és nem tudjuk magunkat meggyógyítani. Nem számít, hány jótettet hajtasz végre, ugyanúgy beteg maradsz. Nem azon múlik, hogy te mit teszel, hanem azon, amit Krisztus már megtett. És hinni ebben, ez az egyetlen dolog, ami megváltoztatja az életedet. Ha minden csak azon múlna, hogy ezt meg ezt megteszed, azt meg azt meg nem, akkor – legalábbis az ember azt gondolná – mostanra már kitaláltuk volna, hogy kell csinálni. Mióta próbálkozunk? És még mindig minden nap gyilkosságok, erőszak történik szerte a világon. Vajon fejlettebbek vagyunk, mint kétezer évvel ezelőtt? Csak jobb eszközeink vannak arra, hogy elrejtsük, mik vagyunk. Persze mindig voltak kísérletek, hogy kitaláljuk, hogyan csináljuk jobban, méltányosabban a dolgainkat, mindig voltak jó szándékú emberek. De ettől még minden társadalom, akár demokratikus, akár diktatórikus, mindegyik felbomlik. A német, a római birodalom, vagy akár a katolikus egyház, amely egykor uralta a világot.

Quart: A Woven Hand az utóbbi lemezeken eltávolodott azoktól a hagyományosabb formáktól, amik a 16 Horsepowert vagy akár az első Woven Hand-albumot jellemezték.

David Eugene Edwards: Mindenféle zenéket hallok, a világ minden tájáról származó mindenféle stílusú zene inspirál, és soha nem érzem úgy, hogy valamit nem használhatok fel, mert az nem én vagyok, vagy mert az nem illene bele abba, ahogy az emberekkel láttatni szeretném magam. Szabadon felhasználok minden zenét, minden hangot, ami érdekel. Nem akarok beragadni valamilyen kategóriába, mondjuk “keresztény alternatív country” vagy akármi, úgyhogy állandóan mozgok, új hangokat, megközelítéseket szeretnék kipróbálni.

Quart: Az utolsó két lemez kevésbé tradicionális, mint a korábbiak? Vagy másfajta tradíciókat használsz fel?

David Eugene Edwards: Másként tradicionálisak. Nagyon sok amerikai indián ritmus és kép van rajtuk, középkori dallamok és képek és így tovább. Tehát több hagyomány, nem csak az Americana – azt is szeretem, de sokkal több minden van számomra a zenében.

Quart: Legutóbbi magyarországi koncertedet egy Muzsikás-feldolgozással fejezted be. Vannak még más magyar zenék, amiket ismersz?

David Eugene Edwards: Mást nem játszom, de nagyon sok tradicionális magyar zenét ismerek. A Muzsikást nagyon szeretem, barátok is vagyunk, megvan az összes lemezük és gyakran hallgatom őket. És ha érdekel az ő zenéjük, akkor elkezdesz kutatni, és megtalálod azokat, akik hatottak rájuk, azokat a felvételeket, amelyeknek a hagyományait folytatták. Megismersz egy csomó felvételt különböző emberektől, különböző tájakról.

Quart: Tudsz mondani néhány példát?

David Eugene Edwards: A legtöbbet úgysem tudnám kiejteni… Meg nem is feltétlenül kell tudnod, ki játszik, milyen korból származik a felvétel, csak meghallgatod és hat rád.

Quart: Kétszer is felléptél a Sziget fesztivál világzenei színpadán. El tudod fogadni ezt a címkét?

David Eugene Edwards: Abban az értelemben, ahogy a legtöbb ember érti, nem. A world music vagy world beat a legtöbb ember számára olyasmit jelent, hogy egy afrikai fickó a hangszerén játszik és szól a dobgép. Ebben az értelemben semmiképp. De abban az értelemben, hogy a világ minden zenéjéből kölcsönözhetsz, ahogy az előbb beszéltem róla, ebben az értelemben igen, világzene, amit játszom.

Quart: Hogyan találtál rá a bendzsóra?

David Eugene Edwards: Egy barátom, a prédikátor a templomból, ahová jártam, találta a szemétben. Valaki kidobott egyet, ő pedig tudta, hogy szeretném, ezért nekem adta. Abban az időben nem volt pénzem. Egyetlen gitárom volt, bluegrasst játszottam, és egy bendzsóra gyűjtöttem. Nagyon olcsó bendzsó volt, talán száz dollárnál is olcsóbb. Akkor játszottam először ilyen hangszeren, és egy órán belül azon írtam a Black Soul Choirt.

Quart: A 16 Horsepower játszott Joy Division-feldolgozásokat is. Hatott rád a Joy Division?

David Eugene Edwards: Talán az gyakorolta rám a legnagyobb hatást életemben. Azok közé a zenék közé tartozik, amiket fiatal koromban hallgattam, amik azzá formáltak, ami ma vagyok. Amikor három-négy éves voltam, apám Bob Dylant, Hank Williamset, Johnny Casht hallgatott. Amikor iskolába kerültem, az AC/DC és a Motörhead volt rám nagy hatással: miután azokat hallottam, nem voltam már ugyanaz, mint korábban. Ugyanez történt a Birhtday Party-val és a Joy Divisionnel. Amikor először hallottam a Joy Divisiont, egyáltalán nem tetszett. Nem tudtam elhinni, hogy van olyan ember, akinek ez tetszik. Aztán egy-két nap múlva már semmi mást nem tudtam hallgatni. Nem tudom, mitől történt a hirtelen változás. Talán csak időt adtam neki, ki akartam találni, mi is ez – és aztán éveken keresztül csak ezt hallgattam.

Quart: Gondolod, hogy az embereket később, tinédzser éveik után is érhetik ilyen erős zenei tapasztalatok?

David Eugene Edwards: Természetesen.  Engem még mindig érnek ilyenek, persze ritkábban. Nem sok olyan zenét hallok, amit ma csinálnak, és igazán megragadná a figyelmemet, olyan hatással volna rám, mint a Joy Division. Inkább tradicionális zenékkel van ez, olyanokkal, amiket korábban nem hallottam. Mondjuk mongol vagy roma zene, amit nem ismertem. Azt hiszem, manapság nem elsősorban a zenéből merítek, inkább másból, festményekből, tájakból. Nézek egy tájat, és aztán megpróbálom újraalkotni azt a hangot, amit hozzá társítok.

Quart: Készítesz felvételeket is a természetben?

David Eugene Edwards: Nagyon sokat. Van egy kis gépem, sok mindenfélét felveszek vele, hogy ötleteket merítsek.

Quart: Be is építed a felvételeket a számaidba?

David Eugene Edwards: Igen, egyfolytában. Például madárhangokat veszek fel az udvarban, és akár egyenesen megy is a lemezre.

Quart: Legalább annyira ismert vagy Európában, mint az Egyesült Államokban.

David Eugene Edwards: Itt sokkal inkább. De ez azóta így van, hogy a 16 Horsepower megalakult.

Quart: Mi ennek az oka? Mi a különbség?

David Eugene Edwards: Sok oka van. Itt, az általam ismert országok többségében, a klubokat, ahol játszom, támogatja valamiképpen a kormányzat. Pénzt kapnak, hogy együtteseket hívjanak, jól bánjanak velük, hogy működjön az egész. Amerikában ilyen nincs. Hanem mondjuk van egy kokainfüggő tulajdonos, aki egyetlen dolgot akar: pénzt; és amikor ott játszol, úgy kezel, mintha szemét volnál. Ez nem mindenhol van így, de ez az általános. A klubokban senki nem dolgozik örömmel, mindenki inkább haza szeretne menni. Igaz, van közönségünk, koncertezünk a keleti és a nyugati parton is, de sokkal több pénzünkbe kerül és sokkal többet kell utaznunk. Itt Európában sokkal nagyobb a szóbeszéd ereje, az, hogy az emberek egymásnak ajánlják a koncerteket. És közelebb vannak egymáshoz, többet utaznak, jobban érdekli őket, hogy elmenjenek otthonról zenét hallgatni. Sok olyan együttes van, akikkel jóban vagyok, például a Calexico, akiknek ide kell jönniük, hogy eleget tudjanak játszani.

Quart: A számokat egyedül írod. A koncertek rockos megszólalásához a hangszerelést is egyedül készíted,  vagy a zenekarral? Szándékosan egészen másként szólalnak meg a koncertek, mint a lemezek?

David Eugene Edwards: Sokat improvizálunk a színpadon, amit a 16 Horsepowerrel soha nem csináltunk, mindent úgy játszottunk, ahogy megírtuk. A Woven Handdel hagyjuk, hogy megtörténjenek a dolgok. És így sokkal keményebb lesz végül a megszólalás. Nem is akarom, hogy olyan legyen, mint a lemezen. Otthon nem szeretek durva zenét hallgatni, inkább olyat, aminek erős az atmoszférája. Élőben éppen ellenkezőleg, jó, ha olyan, mintha pofán vágnának. Legalábbis én erre törekszem.