Puskár Krisztián – 2010.06.11. – http://quart.hu/cikk.php?id=5120

A gitáralapú, független és haladó szellemiségű popzenét (ún. indie-t) játszó EZ Basic Szegedről indult és nemrég jelent meg második lemeze, a Hello Heavy. Milyen a jó karácsonyi dal? Kiből lehetne a mi Suzanne Vegánk? Miért szólnak a magyar lemezek úgy, ahogy szólnak? Szarvas Árpád alapító taggal beszélgettünk élete első letöltött lemezéről, tukmálós gimis magányról, és arról, hogy melyik magyar számot dolgozná fel.

Az EZ Basic zenéjének és kommunikációjának mintha fontos része lenne, hogy jó ízlésű zenészek alkotják, illetve te kritikákat is írsz: intellektuális vagy zsigeri folyamat nálad a dalszerzés?

Inkább zsigeri, de mindez pontosan azoknak a zenéknek köszönhető, amiket hallgatok. Semmiképp nem próbálok tudatosan intellektuális jelleget kölcsönözni a dalszerzésnek.

MySpace-oldalukon az együttesek többsége vagy nem tölti ki az “influences” részt, vagy viccel üti el a dolgot, vagy pedig felsorol egy rakat obskúrus vagy kevésbé obskúrus zenekart. Ti látszólag az utóbbiba tartoztok. Miért fontos az, hogy rátok hatást gyakorolt mondjuk a Silver Apples? Hallható-e a zenéteken? Hozzá ad-e ez a tény bármit a zenétek élvezetéhez?

Egy csomó olyan zene került oda, amiket egyszerűen csak szeretünk, de ténylegesen nem hatott a zenénkre. Ez a helyzet a Silver Applesszel is, az I Have Known Love című számuk basszustémáján kívül (amiről eszembe jutott az egyik korai dalunk alapja) nem hinném, hogy van akár egy olyan rész is a zenénkben, amire a zenekar konkrét hatást gyakorolt volna. Csak úgy hallgattuk őket, az ilyen együttesek zenéi végig velünk voltak, amikor a számaink születtek.

Mennyire számít George Shilling hangmérnök jelenléte abban, ahogy az új lemezetek (Hello Heavy) szól?

Miután kiadtuk az első lemezünket (Hocus Focus), kialakult bennünk egy elképzelés arról, ahogy a másodiknak majd szólnia kell. Shillingnek összeállítottam egy csomagot egy csomó zenével, iránymutatónak, hogy milyen hangzásra gondoltunk körülbelül. A felvételek és a keverések alatt nem ő szabta meg az irányt, amerre az együttesnek szerinte mennie kell, hanem a mi elképzeléseinket próbálta megvalósítani, és tanácsokat adni hozzá.

Egy hazai producer meg tudta volna ezt csinálni?

Lehet, de sajnos nem ismerünk olyat, akiben megbíznánk. Olyan embert akartunk, aki több stílusban is otthonosan mozog, és több éves tapasztalata van az ilyen fajta zenében.

Shillinget elég sokat foglalkoztatják nálunk. Poniklóval, a Puzzle-lel és a Dirty Slippersszel is dolgozott.

Nagyon tartottunk tőle, hogy sokba fog kerülni a dolog, anyagilag egyébként is a padlón voltunk. Kicsit hátra akartunk dőlni és olyan ember kezébe adni az anyagunkat, aki húsz éve ezzel foglalkozik. Semmi olyan szándékunk nem volt ezzel, hogy mi akkor majd a nevével fogjuk hirdetni a lemezünket stb. Shillingről egyébként tudni kell, hogy nem a mostani élvonalba tartozó, tipikusan “menő” producer (pl. nem egy Paul Epworth vagy Erol Alkan), hanem egy szorgalmas rutinróka, aki Angliában a középmezőnyt erősíti.

Van olyan magyar lemez, ami tényleg jól szól? Illetve: úgy, ahogy szólnia kell?

Miért, az új Flaming Lips például jól szól? Itthon biztos azt mondanák rá sokan, hogy szarul szól. Nálunk mindenki a polírozott hangzásra törekszik, és arra szokás mondani, hogy “jól szól”. Nincsenek formabontó hangmérnökeink, és ez elég bosszantó. Sok hangmérnök olyan zenekarokat/előadókat tart etalonnak mint pl. Sting vagy a Toto. Nekik nagyon szívesen megmutatnám a Sleigh Bells-albumot maximális hangerőn. Egyébként persze, hallottam már olyan lemezt itthon, ami a maga nemében jól szólt. De bátor hangzású lemezt nem nagyon.

A gimiben egyedül érezted magad azzal a zenével, amit hallgattál?

Eléggé. A szüleim megszállott lemezgyűjtők voltak, már óvodás koromban a sztenderd 60-as, 70-es évekbeli magyar zenekarok mellett olyan lemezeket reggeliztem, mint a The Mamas & The Papas, Beatles, Blondie, Byrds, Animals, Kraftwerk, Yardbirds, Creedence Clearwater Revival, David Bowie, Deep Purple, Led Zeppelin, Hendrix és még egy csomó (főleg Jugoton kiadású) lemez. Az általános iskolás éveket is ezekkel a zenékkel bekkeltem ki. A nyolcvanas évek végének szintipopját utáltam. Aztán gimiben, a kilencvenes évek közepén felfedeztem új zenekarokat, amelyekben megtaláltam azokat a motívumokat, amik nekem a régi zenékben tetszettek. Például a Pixiest, a Breederst, a Mudhoneyt, Jesus & Mary Chaint, a Madchester-féle zenekarokat, stb. Nagyon nagy hatással volt akkor rám a Ride.

A Nine Inch Nailsszel milyen volt a viszonyod?

Volt egy időszak amikor nagy Ministry-rajongó voltam, akkor szerettem meg a Nine Inch Nailst is. Egy idősebb srác, akinek Angliában voltak rokonai, mindig mutatta az új zenéit, amiket onnan szerzett, mi meg csodálattal néztük, hallgattuk a sztorijait. Ha jól emlékszem, a Broken volt az egyik első cd, amit a kezemben fogtam.

Melyik évben lett interneted?

A kilencvenes évek végén, kétezres évek elején, ha jól emlékszem. De Szegeden otthon soha nem volt internetem, a haverokhoz jártam netezni kollégiumokba, meg később az egyetemen.

Először mire használtad?

A kedvenc együtteseim honlapját néztem, valamint biográfiákat, és interjúkat olvastam. Akkoriban sokat jártam Budapestre és mindig kinyomtattam egy csomó interjút, azokat olvasgattam a vonaton.

Mi volt az első zene, amit letöltöttél?

Azt hiszem, a House Of Love-tól a Babe Rainbow. Az Audiogalaxy korszaka volt ez.

Új dolgokat töltöttél le vagy inkább régieket?

Visszamenőlegesen szedtem le sok mindent, olyan zenét, amit addig nem ismertem. Főleg 60-as évekbeli pszichedelikus zenekarok albumait, mint amilyen a United States of America, de ekkoriban ismerkedtem meg a Beach Boys Pet Sounds című lemezével is, amit előtte nem hallottam lemezen, de nagyon sokat olvastam róla.

Százalékos arányban mennyi új és mennyi régi zenét hallgatsz most?

Nagyjából 70-30. 70 százalék új, 30 a régi.

Élvezted a gimiben, ha valamit csak te ismertél?

Soha nem voltam sznob, ha erre gondolsz. Épp ellenkezőleg: ha meghallottam, vagy megszereztem valami olyan zenét, ami nagyon tetszett, azt nem akartam magamnak tartogatni, azt akartam, hogy mindenki hallja. Csomószor hívtam át osztálytársakat, zenéket mutogattam nekik, a legújabb szerzeményeimet, mindenféle – az együttesekhez kapcsolódó – információval tukmáltam őket, és figyeltem, hogy reagálnak. Szegények általában nem voltak mindig túl lelkesek, és valószínűleg azt hitték, hogy egy idióta vagyok, de hát terroristákat megszégyenítő módon adtam elő a dolgokat, és féltek elmenni.

Mondtad a sznobizmust. Mi az oka annak, hogy a közeg, amelyhez kötnek, az többnyire sznob közegnek van elkönyvelve?

Nem tudom, ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni. Nyitottabb szemmel kellene járni a világban. Tudom, hogy sokan állnak úgy hozzá, hogy amit csinálunk, azt sznobizmusból csináljuk, nem pedig azért, mert szeretjük. Az (egyébként borzalmas) “indie” címke az én értelmezésem szerint az eklekticizmusnak a szinonimája. Egyszerűen csak az érdeklődést hiányolom itthon, a kényszert, hogy az emberek úgy érezzék új dolgok után kell kutatniuk, új dolgokat felfedezniük.

Zárt közegnek játszotok itthon?

Igen. De az MR2-típusú kezdeményezések például jók, az ilyenekkel lehet hatni az emberek gondolkodására. Ugyanakkor nem látok tendenciákat, egyértelmű javulást vagy romlást, inkább hullámzás van.

Mi az, amit a szegedi panelnak köszönhetsz?

A kitartást és a fegyelmet. Én végtelen alázattal állok a zenéhez, és ezzel Dénes (Pesztalics Dénes, basszusgitár, a másik alapító tag) és András (Tóth András, dob) is így vannak. Évek óta igazi “csináld magad” módon intézzük a dolgainkat, nagyon sok meló van vele, és egy munkahely mellett elég nehéz ezzel foglalkozni. Annak idején Szegeden is úgy jöttünk össze, hogy déltől volt időnk, és akkor hatig fel kellett vennünk x zenét Dénes szobájában, vagy később a műhelyben, ahol dolgozott. Ebben rendszeresség volt, szívósság, és nem törődtünk azzal, hogy talán soha senki nem fogja hallani azt, amit csinálunk. Nosztalgikusan hangzik, de korántsem az, szóval én nagyon szerettem, hogy egy hat négyzetméteres szobában vettük fel a dalokat. Mindig eszembe jut róla a White Stripes Little Room című dala, és annak a mondanivalója.

Elszigetelve érezted magatokat?

Eléggé.

A mostani szegedi elszigetelve érzi magát?

Nem tudom, hogy milyen az ottani színtér jelenleg. Nem nagyon ismerem az ottani mai együtteseket, kivéve a Hiteljugend zenekart.

Budapesten jobb volt, amikor felköltöztél?

Budapest elsőre óriási csalódás volt. Az álláskeresés mellett főleg a zene miatt költöztem ide, meg hogy olyan embereket keressek, akikkel zenélni lehet (Dénes akkor még Szegeden élt). Találkoztam is olyanokkal, akikkel megtaláltam a közös hangot a zenében, de ők főleg elkényelmesedett zenegyűjtők voltak, nem pedig zenészek.

Van itthon olyan zenész vagy zenekar, akit ügyesnek tartasz, akivel dolgoznál is?

Van, persze. Nagyon szívesen írnék másoknak vagy másokkal közösen dalokat. Talán az előbbi jobban menne, mert eddig csak egyedül írtam dalokat, de kipróbálnám más előadóval is. Valamelyik nap eszembe jutott egy téma, ami szerintem tök jól állna egy mainstream előadónak is, pl. Kovácsovics Fruzsinának. Belőle egy Suzanne Vegát lehetne csinálni. Szívesen működnék együtt bárkivel, kipróbálnám. Annyi a gond, hogy nem vagyok egy magamutogató, smúzolós típus, szóval nehezen tudom elképzelni, hogy nekiállok majd házalni dalokkal. Stúdiózás szinten Tövisházi Ambrust tartom ügyesnek, valamint az Esclin Syndo-s Sándor Danit, vele el tudnék képzelni valami közös dolgot.

Ha feldolgoznál, kit dolgoznál fel?

Még régen, a szegedi panelsessionök során Dénessel felvettük a Primal Scream Miss Luciferjének egy verzióját. A zakatolós, agresszív számból egy nagyon lassú triphop-számot készítettünk, egy Massive Attack-dalból lenyúlt doblooppal (amit a svéd Jay Jay Johanson is felhasznált egyébként), teljesen átgyúrtuk az egészet. A korai Hungáriától a Rémlátomás című dal mindig izgatott ilyen szempontból, azt jól fel lehetne dolgozni, újraértelmezni.

Megcsinálhattátok a lemezeteket olyannak, amilyennek azt akartad?

Igen, gyakorlatilag saját kezűleg én vettem fel az egész lemezt, és a keverésig mindent mi csináltunk. Jó lett volna még több minden kipróbálni, de egy ponton megálljt kell mondani és be kell fejezni a munkát. Erről szól a zenekészítés.

Egy ideig úgy volt, hogy a Universalnal jön ki a lemez. Mi lett belőle?

Tavaly nyáron lett kész az anyagunk, akkor kaptunk egy ajánlatot a Universaltól amit visszautasítottunk. Ismerjük a játékszabályokat, bizonyos keretek között belementünk volna a nagykiadós játékba, de a szerződést átnézve inkább nemet mondtunk.

Milyenek itthon a nagykiadók?

Külsős szemmel (merthogy sosem dolgoztunk velük) leginkább lomha dinoszauruszokhoz hasonlítanak.

Van olyan, amire azt mondod, hogy megcsinálnád, de az EZ Basicbe nem fér már bele?

Persze. Egy haverom stúdiójában vettem fel mostanában dolgokat. Van egy egyszemélyes shoegaze projektem (Evil Men Have No Songs), pár hónapja egy hétvégén felvettem pár számot és kilőttem az éterbe, feltettem MySpace-re (ingyenesen letölthető, a Quart is írt róla pár szót), és mostanában elkezdtem egy hálószoba-diszkó projektet is, aminek Models Can’t Fuck a neve, és kb. a Memory Tapes, Caribou-féle lo-fi elektronikus zene vonalát követi majd, most készülnek a dalok. Egyedül veszem fel ezeket is, pár embert kivéve eddig nem is beszéltem senkinek ezekről a dolgokról. Nekem csak az számít, hogy zenéket írjak és rögzítsek, nem fogom reklámozni, meg elmondani mindenkinek, aki akarja, majd úgyis megtalálja.

Van olyan, amit elront az, hogy túl sokat hallani? Nem kéne végre egyszer már viccet csinálni Ian Curtis halálából?

A Joy Division egy jó példa. Ugyanis azon túl, hogy szerintem egy túlértékelt zenekar (bár nyilván hatott ránk is), volt ott mellettük egy Martin Hannett nevű hangmérnök, aki konkrétan kitalálta a Joy Division-hangzást, volt egy Anton Corbijn, aki gyakorlatilag megalkotta a képi világukat, illetve egy Peter Saville, aki a borítókat. Remek csomagolásuk volt. Egy kis független zenekarból világhírű banda lett, akik világszerte nagyon sok zenekarra voltak hatással. Nálunk is vannak ügyes zenészek ezen a színtéren, de ez a fent említett csomagolás vagy plusz nincs meg, ami a Joy Division esetében megvolt (annak is már 30 éve). Jó együttesnek lenni és jó számokat írni kevés. Nagyon sok angol zenekar túlértékelt. Mondjuk az angolok egyébként is hajlamosak ünnepeltetni magukat.

Melyik az a zenekar vagy lemez az utóbbi időben, amit a kritika túlhype-olt, de valójában te nagyon szarnak találtad?

Nehéz erre válaszolni, mert nagyon sok van. Engem mostanában nagyon zavar ez a sok beszívott amerikai neo-hippi, akik akusztikus gitáron prüntyögnek és Donovannak képzelik magukat, valamint azok a zenekarok is, akik még mindig a Beach Boys Pet Sounds albumáról próbálják meg lehúzni a bőrt, és azt hiszik, hogy ez annyiból áll, hogy ráfekszenek a zengető pedálra.

Az első vagy a második Horrors tetszett jobban?

Mindkettőt szeretem, de a másodiknál hittem el nekik, hogy van tartalom a stílus mögött.

Látod már a következő EZ Basic-lemezt?

Van már néhány számötletem, a nyár folyamán meg is nézzük majd Dénessel meg Andrással. De nem biztos, hogy megvárjuk, amíg nagylemez lesz belőle, hanem inkább kiadunk egy ep-t.

Karácsonyi lemezt csinálnál?

Épp a napokban hallgattam Phil Spector karácsonyi lemezét (A Christmas Gift For You From Phil Spector), és arra gondoltam, hogy fel kéne venni valami karácsonyi dalt. Nem egy nagyszabású nyálas hülyeséget, hanem egy egyszerű, kurvajó kis karácsonyi dalt.

Az milyen?

Például olyan, mint Mariah Carey-től az All I Want For Christmas Is You. Egyébként meg elég bele egy száncsengő, meg ezek az akkordok egymás után: g-dúr, e-moll, c-dúr, d-dúr. Megvannak a sémák.