Somogyi Péter – 2008.05.09. – http://quart.hu/cikk.php?id=2467

A Hard Candy, bár első ránézésre lemeznek tűnik, valójában egy hőkövetős rakéta. A célzott hőforrások ebben az esetben az ún. celebek által favorizált amerikai szórakozóhelyek, melyek előtt rapid egymásutánban villannak a vakuk és a híres mellek. A kilövőállás keverőpultjain többek között Pharrell Williams, Timbaland és Justin Timberlake nyomogatják a gombokat, húzogatják a potmétereket.

A remek humorista, Demetri Martin egyik stand-upjában mondta: “Vannak, akik szeretik a nyalókát. Én nem, mert csak kemény cukor meg szemét.” Mint minden működőképes kulturális termék, mely idővel újabb és újabb jelentéstartalmakkal telítődik, Martin vicce is egy finom árnyalattal gazdagodik, hála Madonna új albumának, a Hard Candynek (miszerint Kemény cukor).

Az amerikai piacot célzó r&b/pop/dance-lemez nem szakad el a Madonna-féle módszertől, melyben az aktuális termék meg az azt ölelő média-mocorgás határozza meg az előadót, nem pedig fordítva. A tartalmat felülíró cél és forma aztán fátlan erdőkbe vezet. A Madonna-projekt nem lehet zenei világhatalom az amerikai listák élhelyezései nélkül, így képbe kerül az eladási statisztikák legmagasabb hasábjain szalonnázó dalszerző elit. A videókban – mint a 4 Minutes-ben – újramélyített dekoltázsokba bámulunk, miközben beteljesedik a generációk közötti szerelem. Mert ugye van ilyen.

Az együttműködések eredménye ötvenhat perc cukros metaforákba és a stúdióban átélt orgazmus-hangokba csomagolt, lélektelen és erőtlen massza. Timbaland és Pharrell Williams rutinmegoldásai és a Timberlake énekelte örök, égető vágy hangjai közé többször is érthetetlen elemek kerülnek. Így lehet a poplemezek szokásos töltelékdal-áradatában is megrázó a Give It 2 Me, a második kislemez. Valóságos kincsesládikája a megfejthetetlen ötleteknek. A magyar diszkókultúra több évtizedes mélypontjait idéző darab bátran dobja a robot-filtert Madonna vokáljaira, a trance-szinti csúcsratörései pedig egy olyan trash-thriller klipet vázolnak, melyben felpörgetett zombik háttértáncolnak egy neonkörhinta előtt. A to szócska kettessel való helyettesítéséről itt nem is írnék semmit.

Az olyan dalok, mint a Spanish Lesson, az Incredible vagy a Miles Away megtöltik az albumot, anélkül, hogy különösebb nyomot hagynának maguk után. Néha vicceskedve magukba emelnek elemeket a nagy madonnisztikus múltból, dallamfutamokat, szintihangzást. Sokszor az egészségesnél hosszabbra nyúlik egy-egy szám. Remek példa erre az Incredible a maga hat perc húsz másodpercével: a dal valójában egy szám kétszer egymás után, szünet nélkül.

Madonna művészete általában nem a zenében valósult meg, sokkal inkább abban a huszonakárhány évben, ameddig csapatai segítségével a felszínen tudta tartani magát. A márkanevet ezúttal is sikerül tovább futtatni, életben marad a projekt, de az üzletasszony utóbbi vállalkozása igazi szörnyeteg. Öncélú, érzelemmentes, egyszerű és sajnos megfékezhetetlen.