Gitár János – 2006.07.27. – http://quart.hu/cikk.php?id=280

1992 körül egyszercsak feltámadt a világtörténelem legkevésbé funky évtizede, a 80-as évek során kivégzett, feldarabolt és hat láb mélyre elföldelt groove. A világon elszórtan, elnyomatásban élő hívei felemelték fejüket és hangosan kimondták, amiről addig hallgatniuk kellett: hogy a jazz elsősorban tánczene, ezért ott is a helye minden tánczenében, hogy a funk örök és elpusztíthatatlan, hogy rappelni nemcsak csupasz breakekre, hanem hangszeres alapokra is lehet. Ed Piller és Gilles Peterson 1987-ben “No House Music” jelszóval alapított kisvállalkozása hirtelen a zeitgeist közepén találta magát, olyannyira, hogy lusta újságírók egy egész – nehezen körvonalazható – irányzatot kezdtek a kiadó nevén, Acid Jazzként emlegetni. A csúcsév 1993 volt: ekkor indult az Island Rebirth of the Cool sorozata, ekkor jelent meg a Gang Starr-rapper Guru első Jazzmatazz-albuma, meg persze az Us3 Hand on the Torch-a. Azóta eltelt 13 év, az acidjazz rég kiment a divatból, vezető képviselői azonban elszántan alkotnak tovább.

The Brand New Heavies: Get Used to It
C+
A brit tánc-undergroundból érkező BNH már 93-ban előfutár volt, első albumuk 90-ben jelent meg az Acid Jazznél, rajta azzal a számmal, ami címében foglalja össze a kollektíva máig érvényes hitvallását: Put The Funk Back in It. Ízléses, feszes, gazdagon hagszerelt soulos-diszkós verziót játszottak akkor is, most is (és újra N’Dea Davenport énekel), de nagyon olyasmit, ami elmenne háttérzenének egy német-kínai vegyesvállalat évzáró VIP-partiján.

Groove Collective: People People Music Music
B+
A Giant Step klubban összeverődött, nagylétszámú manhattani társulat 94-es első albuma a jazz/funk/latin/hiphop keresztezések egyik legjobbja, laza, összetett és improvizatív. Tizenévvel később: jóval kevesebb a hiphop, még több a latin és a jazz; felnőttebb, de még mindig improvizatív, változatos és izgalmas a fúvosokra és ütőhangszerekre épülő zene. Az egykori tíz tagból öten ma is ott vannak a jelenleg hatfős zenekarban, vendég Fred Wesley (James Brown harsonása) és – a latin jazz egyik legnagyobbja, Tito Puente emléke előtt tisztelgő darabban – a New York-i rumba-legenda, Eddie Bobé.

Us3: Schizophonic
C
Az Us3 93-ban meghódította a világot (beleértve minden budapesti bölcsészbulit) a Blue Note-katalógus legális lerablásán alapuló szuperslágerekkel (Cantaloop, Tukka Yoot’s Riddim). Segítségükkel egy generáció jöhetett rá, hogy a 60-as évek jazz-funkja minden idők egyik legdögösebb zenéje, s az azóta elszaporodott, gyakran eredményes remix-projektek előtt is ezek a számok törték az utat; köszönet érte. Az egykori jazz-szakíró Geoff Wilkinson – immár Herbie Hancock és Grant Green életművének támasztéka nélkül – pedig azóta is gyártja közepes tehetségű vendégrappereivel a jazzes zenei fordulatokat és hiphop-jellegű ritmusokat alkalmazó, döbbenetesen unalmas számokat.