Inkei Bence – 2011.11.16.  – http://quart.hu/cikk.php?id=6843

A Hó Márton néven zenélő Horváth Márton a Jégkorszak nevű kísérőzenekarával nemrég jelentette meg első lemezét, Dalok a fürdőszobából címmel. A zenésszel az énekes-dalszerzői létről és hagyományokról, Berlinben mosogató diplomásokról beszéltünk, továbbá a két legnépszerűbb mai magyar számot keresztező Most mizu pontosan című kísérletéről, és arról, hogy került a pingvin az asztalra.

Ő kicsoda?

Herold a neve, és egy kabalaállat, amely minden koncertünkön ott van, jól látható helyen. Volt egyébként egy régi Herold is, de ő sajnos egy próbán eltört, aztán a Kálvin tér mellett egy lakberendező boltban megláttam ezt az újat. Ő hozza a szerencsét a zenekarban, és ő szerepel a Most mizu pontosan című dal “klipjében”, amely gyakorlatilag egy állókép.

Ha már a Most mizu pontosant említetted: ebben ugyebár a két legnépszerűbb mai magyar dalt eresztetted össze, a Most múlik pontosant és a Mizut, és a legtöbben erről ismerhetnek.

Viszonylag sok feldolgozást csináltam előtte is, sőt, most a napokban egy teljes lemeznyi feldolgozást is meghallgathatóvá tettem, a Kiscsillagtól a Bëlgán át Péterfy Boriig. Ez a Most mizu egy vicc volt, bár ha ezt magyarázni kell, az már régen nem jó. A lényeg, hogy a telefonommal csináltam ezt a két és félperces kis videót, egyből fel is raktam a YouTube-ra a videót, amit Fluor tíz perccel később kirakott a Facebook oldalára. Két nap alatt megnézték húszezren, most meg negyvenezer környékén tart, megkeresett a Fókusz plusz is, blogok és internetes újságok is kirakták. Az egész amúgy egy kísérlet volt a részemről, egyfajta mash-up, amit nem egy dj, hanem egy akusztikus gitáros csávó csinál. Nem volt az a cél, hogy bármelyik számot is kigúnyoljam, hiszen mindkét szám rendben van és működik, csak a reakciók nagy része ezzel vádolt meg. A legtöbb komment arról szólt, hogy ki ez a beteg csávó, és hogy merészeli elrontani ezeket a nagyszerű számokat, de volt, akik szerint ezzel csak a Mizu sikerét akarom meglovagolni, meg azért voltak, akiknek tetszett is. Nem akartam ítéletet mondani senki felett, ez csak egy geg volt.

De miért érzed úgy, hogy egyáltalán magyarázkodni kell emiatt?

Nem magyarázkodni akarok, de ha már ennyi anyázós komment érkezik, akkor valamit csak kell erre reagálni. Én is azt gondolom erről, hogy aki érti, az érti, aki pedig nem, az ezután sem fogja. Egyébként már csak azért sem lovagolhattam meg ezt a sikert, mert nem lett sokkal több rajongónk a Facebookon, és a koncertjeinken sem játszottuk ezt a számot egyszer sem. Majd akkor fogom eljátszani, ha Fluor Tomi eljön egyszer egy koncertünkre. [nevet]

Idén jelent meg az első lemezed, de azt írod magadról a bemutatkozásodban, hogy már évekkel korábban is írtál dalokat az asztalfióknak, de aránylag későn kezdtél koncertezni ezekkel a dalokkal.

Nekem korábban is volt zenekarom, illetve zenéltem más együttesekben is, mint például a Hippikiller – gimnazista korom óta zenélek valamilyen formában. Volt, hogy csak kísérőzenész voltam ezekben, míg a korábbi saját zenekaraim elég rövid ideig léteztek, és ezeket még nem éreztem annyira magaménak. Szeretek amúgy basszusgitárosként is zenélni, nemrég például csináltunk egy zenekart Bastiaan néven a Moog énekesével (Szabó Tamás) és az egykori Jacked énekesével (Mórocz Tamás), de ez inkább az ő projektjük, szóval ez a vonal is megmaradt. Oda hívtak engem, és mivel tehetséges dalszerzőknek tartom őket, ráadásul a Mike Zweckerrel zenélhetek együtt, akivel összeszokott páros vagyunk, hülye lettem volna nem elvállalni ezt a felkérést. Ott jó számok vannak, és szerintem ebben a projektben is benne van minimum egy lemez. De visszatérve a saját történetemre: ahogy közeledtem a harmincadik évem felé, egyre inkább éreztem, hogy most már le kéne tenni valamit arra a bizonyos asztalra. 2009 végére jutottam oda, hogy ezt most már meg kell mutatni másoknak is. Azok eleinte ilyen akusztikus gitáros, fürdőszobában felvett lo-fi demók voltak, most is fent vannak több helyen, és végül innen jutottam el a teljes zenekaros felállásig, ahogy végül a lemezt is felvettük.

Szőke Barna, a Qualitons gitárosa is tagja a zenekarnak, ő hogyan került bele ebbe?

Vele pont egy Hippikiller-koncerten játszottunk a Szigeten még két éve, és akkor beszéltem vele erről először, aztán amikor meghallotta a demókat, akkor rábólintott. Akkor még úgy kezdtük, hogy amolyan Kings Of Convenience-módra két akusztikus gitárral játszottunk, később nőtt ki ebből a mai, rockosabb Hó Márton és a Jégkorszak felállás, de tervezünk még visszatérni ehhez az akusztikus verzióhoz a jövőben is. De az egésznek a középpontjában ezek a dalok vannak, amiknek szerintem van saját világuk.

Említetted ezt a lo-fi dolgot, ami most elég komoly hívószó manapság itthon is. Szerinted ez esztétikai hitvallás, vagy csak olcsóbb így felvenni a dalokat?

Igen, ezen már sokat gondolkodtam. Végül is amit a Trabant csinált a nyolcvanas években, az is lo-fi volt, csak még nem úgy hívták. Itthon az utóbbi egy-másfél évben indult be ez a lo-fi mozgalom, ahogy emlegetik, ahová engem is szoktak sorolni, bár én nem tekintem magam ehhez a vonalhoz tartozónak. Amúgy tök jó, hogy van, követem is ezeket a zenészeket, és úgy vettem észre, hogy egyre jobban szólnak a dalaik. Szeretem például a Piresian Beach vagy a Zombie Girlfriend dolgait.

Utóbbit emlegeted is az egyik számodban.

Igen, de ebben semmi mögöttes tartalom nincs, csak sokat hallgatom a Zombie Girlfriendet. Az is igaz egyébként, hogy azzal, hogy magyarul énekelek, már különbözöm a lo-fi szcéna többségétől, hiszen ezek az előadók egy-két kivételtől eltekintve angolul énekelnek. Ilyen például egy Barkóczi Noémi nevű egri lány, aki egy szál gitárral lép fel, ő fog majd a lemezbemutatónkon is játszani előttünk, szerintem tök jó, amit csinál.

Klasszikus énekes-dalszerzőből elég kevés volt itthon az elmúlt húsz évben, inkább a hatvanas-hetvenes években működött ez a műfaj. Te hogy látod ezt ma?

Valamelyik nap megnéztem a Wikipedián az összes singer-songwriter listáját, akiket így “tart nyilván” az oldal, és Magyarországról csak Schmitt Vera van megemlítve. Pedig azért vannak egy szál gitáros dalszerzők itthon is, csak őket senki sem ismeri. Kristóf Norbertet emelném ki közülük, mert vele játszottam is együtt, ő szerintem megtestesíti ezt, bár ő inkább ezt az amerikai vonalat követi, és nem magyarul énekel. De tény, hogy ez itthon igazából nem nagyon jellemző ez manapság, pedig egy klasszikus kifejezési forma. Szóval megtaláltam a piaci rést. [nevet]

Nagyobb bátorság kell egy szál gitárral kiállni a közönség elé?

Abszolút. Annyira, hogy nekem is csak egy vagy két ilyen koncertem volt eddig. Nekem tényleg biztonságérzetet nyújt, ha még vannak mellettem zenészek, ezért is hívtam a Barnát annak idején. Lesz majd ilyen egyébként, például a következő Recorder-bulin így fogok fellépni, de főleg feldolgozásokkal. Nyilván felmerül az a kérdés is, hogy ha egy szál gitárosként indultam, akkor miért csináltam zenekart, amire azt tudom mondani, hogy szerintem sem lemezen, sem koncerten nem túl izgalmas az, ha csak egy szál akusztikus gitár szól negyven percig. Szóval nincs baj azzal, hogy egy ilyen singer-songwriter maga mellé vesz zenészt vagy zenészeket. Például a svéd Tallest Man On Earth vagy Bon Iver is egy szál gitárosként indult, aztán több zenészt is maga mellé vett, és így is működött a dolog, sőt, új és izgalmasabb színekkel gazdagította a produkciót.

Az említetteken kívül kik voltak még ilyen énekes-dalszerzők, akik hatással voltak rád?

José Gonzalez feltétlenül. Őt láttam a Szigeten is, ahol két másik zenésszel játszott, de mégis nyilvánvaló volt, hogy ő és a dalai vannak a középpontban. A régebbiek közül Bob Dylannek fanatikus rajongója vagyok, de Nick Drake-et is nagyon sokat hallgatom, viszont sok minden mást is szeretek.

Velük ellentétben te mégis magyar nyelvű dalszövegeket írsz.

Én soha nem próbáltam angolul szöveget írni, mert szerintem nem is tudnék. Sok magyar zenekart is szeretek, kvázi rajongója is voltam néhánynak, főleg, amelyeknek jók a szövegei. Nagyrészt azok az előadók, akiktől most feldolgoztam egy-egy dalt ezen az új lemezen. Egyébként az, hogy magyar szövegeket írok, nem tudatos döntés eredménye, egyszerűen ezek úgy jönnek, hogy utazom a metrón vagy a villamoson, vagy valami buliból jövök haza hajnalban és beugrik valami szöveg, amit beírok a telefonomba, aztán kerítek mellé két akkordot vagy pár hangot. Szóval nagyon sokat nem agyalok ezen. De ismerek olyan magyar zenekarokat, amelyek angol nyelven írnak jó számokat, nincs is bajom ezzel, csak nekem valamiért nem megy.

A Dalok a fürdőszobából szerzői online kiadásban jelent meg, nem is gondoltatok kiadóra és a hagyományos útra?

Megkerestem én kiadókat a lemezzel, tehát nem azért jelent meg így, mert akkora underground harcos lennék, de ez úgy nézett ki, hogy írtam emailt néhánynak, főleg kisebb kiadóknak, de választ nem kaptam. De nagyjából erre is számítottam. Így viszont felraktuk a lemezt a Bandcampre, és most néztem, hogy két hét alatt négyezren hallgatták meg, sokan továbbküldték, a letöltési limitet pedig pár nap alatt elértük, ami kétszázötven embert jelent. Vagyis így sokkal jobban eljutott az emberekhez, míg ha egy kiadónál jött volna ki, akkor maximum száz emberhez jutna el, pláne, hogy leghamarabb talán decemberben jelenhetett volna meg. Szóval én elégedett vagyok így.

Mennyiben különbözik Hó Márton Horváth Mártontól?

Nyilván van ebben egy szerep, mert Hó Márton lehet egy fiktív figura is, de én inkább rábízom a hallgatókra, hogy ez most valódi vagy szerepjáték. Ott van például a Szerelmes voltam című szám – melyet amúgy a Quart Az évtized tíz legjobb csaja a magyar popzenében című cikke ihletett -, és abban különböző énekesnőkről mondom, hogy szerelmes voltam, ez például egy szerepjáték és egy gesztus is egyben. De alapjában véve engem tükröznek a szövegek és ezért is működnek szerintem. Igazából bármiről lehet számot írni, akár erről a növényről vagy a farmerodról is, érdemes feszegetni a határokat.

Te azért kötődsz valamennyire a magyar indie-színtérhez is: hogy más ne mondjunk, játszol a Bastiaanban. Ez mennyire meghatározó?

Igen, vannak, akikkel zenélek, és vannak ebből a körből haverjaim, járok ilyen bulikba, de sose éreztem magam annyira odavalónak. Valahol minden színtéren kívülállónak érezem magam. Másrészt azért azt szeretném, hogy ne minden koncertünkre ugyanaz a közönség járjon, és bízok benne, hogy ezekkel a számokkal más réteget is meg lehet szólítani. A feldolgozáslemezen például az úgynevezett magyar alternatív zenekarok dalait dolgoztam fel, akiket szintén követtem, hogy hol tartanak. Ugyanúgy, ahogy a külföldi zenéket is követem. Nekem mindig furcsa, ha egy magyar zenész azt nyilatkozza, hogy ő nem tudja, mi történik a zenében és nem is követi az új dolgokat. Ez persze szívük joga, de ez kicsit olyan, mintha egy rákkutató azt mondaná, hogy nem követi az orvosi szaklapokat. Ez nyilván túlzó összehasonlítás, de szerintem nem árt, ha egy zenész képben van azzal, hogy mi történik a zenében és mit érdemes hallgatni.

És szerinted idén mit volt érdemes hallgatni?

Nagyon szeretem a James Blake-lemezt, fel is dolgoztam egy számot arról is. Aztán az új M83-lemez is nagyon szép lett. Nagyívű lemez, de még pont nem dagályos és teátrális. Próbálom követni a külföldi mp3 blogokat, online zenei magazinokat, amennyire lehet, de tényleg azt érzem, hogy folyamatosan le vagyok maradva.

Ami az egyik számod címe is.

Igen, mert ez egy elég általános alapélmény. Nemcsak a zenében, hanem filmekben, sorozatokban, és tényleg mindenben. Itt Magyarországon főleg így van, hogy egy nyomást érez az ember, hogy fel kell zárkózni, de nem megy. Elég belépni a Facebookra ahhoz, hogy hatalmába kerítsen ez az érzés, nem lehet befogadni ennyi információt. De én azért még próbálkozom. Pedig ha mondjuk csak a zenéről beszélünk, még az is egy teljes embert kíván, hogy minden fontos lemezt meghallgass, az összes fontos oldalt és blogot elolvasd.

Ismersz olyan embert, aki nincs lemaradva egyáltalán?

Hát belegondolva nem nagyon. De ha van ilyen, az csak valami robot lehet.

Te mit gondolsz azokról a singer-songwriterekhez kötődő előítéletekről, melyek szükségszerűen a nyavalygós, önsajnálós számokat kapcsolják hozzájuk?

A singer-songwriter lét a csajozásról szól. Ezt egyszer egy ismerősöm írta nekem kommentben, és tök igaza volt.

Neked ez segített a csajozásban?

Még nem. [nevet] De az I’m A Singer-Songwriter című számban is ezekre a klisékre utalok, amikor arról éneklek, hogy “énekes-dalszerző vagyok, kell nekem egy barátnő”.

Ebben a szemüvegben nem szoktak lehipszterezni?

Volt már rá példa, a Veszprémi Utcazene Fesztiválon játszottunk, amikor mondták, hogy ti vagytok a hipszterek. De vajon miért? A ruhák miatt, vagy mi? Amúgy semmi bajom a hipszterekkel, de szerintem nem a besorolás a lényeg, még ha az emberek hajlamosak is külső jegyek alapján megítélni a többieket, főleg Magyarországon.

Látsz te esélyt arra, hogy valahogy úgy, mint ahogy pár éve szinte a semmiből jelentek meg a magyar standup-komikusok, az énekes-dalszerzői műfaj is divatossá válik itthon?

Jó lenne, de annyian egyelőre nem csinálják ezt, hogy ez egy külön színtér lehessen. Bár a lo-fi most megy, de ott is jó lenne, ha a legjobbak eljutnánk oda, hogy idővel jobb mikrofonokkal, jobb cuccal tudják felvenni a dalaikat.

A ti lemezetek akkor szerinted már túl van a lo-fi hangzáson?

Igen, azon már túl van, de viseli ezeket a stílusjegyeket is. A lo-fi zenéből indult, de alapvetően egy gitárpop-lemez szerintem. A lemezfelvételkor is azt volt a célom, és a producerünknek, Tövisházi Ambrusnak is mondtam, hogy ez egy zenekaros lemez legyen, de azért a régi dologból is maradjon belőle valami.

Tövisházi Ambrus hogy jött a képbe?

Még csináltam két Péterfy Bori-feldolgozást, amit elküldtem neki, és fel is tették a későbbi feldolgozáslemezre. Aztán még előzenekaruk is voltunk, és így kértem meg. Szerencsére ráérzett a számokra, illetve eléggé képben van zeneileg is. Nem ilyen hivatalos zenekar-producer kapcsolat alakult ki, mert még szintizik és vokálozik is egy-egy számban. Inkább amolyan mentornak mondanám. Nem is változtatott radikálisan a számokat, egyedül az Anna már nem lakik Berlinben kapott egy izmosabb groove-ot. Valahogy egészben átlátta a produkciót, és büszke vagyok a végeredményre.

Anna, aki már nem lakik Berlinben, létezik?

Hát egy barátnőm ihlette ezt a dalt, aki most egyébként épp Baselben van. De nem konkrétan róla szól ez, hanem a mai huszonévesek alapélményéről, hogy lediplomáznak, aztán kimennek takarítónak külföldre, aztán fél év múlva vagy hazajönnek, vagy ugyanezt csinálják egy másik városban. Engem pedig feldühített, hogy akartam már találkozni ezzel a lánnyal, de amikor írtam neki, mindig az volt, hogy éppen most Londonban vagy Berlinben vagy máshol volt, nem is tudtam már követni. Persze van, akinek ez a dolog bejön, de ez a ritkább szerintem.

A te életedből ez kimaradt?

Nem, rám tört egyszer az emigrációs hiszti, és 2009 végén ki is mentem Berlinbe, de egy hónap után hazajöttem. Ha kint maradok, valószínűleg most is pultosként dolgoznék vagy takarítanék, de ez annyira nem izgalmas, még úgysem, hogy Berlinben van az ember. Szóval én nem bántam meg, hogy hazajöttem és beindítottam komolyabban a zenélést.

És mi lesz a Hó Márton és a Jégkorszak életében a következő lépés?

Én azt érzem, hogy 2011-ben a zenében az algoritmusok korát éljük: ha mondjuk csinálsz egy olyan dolgot, mint a Most mizu, akkor nyilván számítasz rá, hogy sokán fogják megnézni. Az algoritmusoknak van egy olyan tulajdonságuk, hogy ugyanazok ismétlődnek, és ha csinálsz egy inputot, kiszámítható, hogy mi lesz az output. Szóval most az van, hogy tudni lehet, mi lesz az eredménye annak, amit csinálsz, és csak akkor történik valami izgalmasabb dolog, ha megpróbálod hátba verni ezt az algoritmust. Úgyhogy most kíváncsian várom, hogy nekem sikerülni fog-e.