valdi – 2007.06.21. – http://quart.hu/cikk.php?id=1330

Bécsbe úgy látszik én már csak basszusgitárosok születésnapján jutok el. Legutóbb Justin Chancellor színpadi köszöntésén vettem részt, most Michael Shumant ünnepelte az Arena közönsége.

Lassan tizennégy éve szerettem volna koncerten látni Josh Homme-ot és előben hallani azt a mélyen búgó, zajos sivatagi gitárhangot. Igaz, alapzenekarával (Kyuss), ami miatt örökre megkedveltem, már valószínűleg soha nem fogom, de azért megteszi a QOTSA is, amiből most meg Nick Oliveri karizmája hiányzik. De azért annyira mégsem, hogy elrontson bármit is. Köszönhetően a budapesti dugónak és a kis kavarásnak a bécsi utcákon, fél kilencre estünk be az Arena udvarára, ahol a bejáratnál nyomtatott lapok jelezték, hogy a koncertre minden jegy elfogyott. Ez viszont nem jelentett nyomorgást, kényelmesen el lehetett férni a mészárszékből lett kultúrhelyszín szolídan emelkedő füves, poros (nem úgy, haha) nézőterén, a küzdőtéren tomboló ifjúság feje felett mindent lehetett látni és hallani.  

Indulás előtt rövid nyomozással kiderítettem, hogy előzenekar nincs, helyette Adrian Sherwood dubguru hipnotizálja majd a nagyérdeműt. Amikor odaértünk, már vagy nem ő zenélt, vagy valahol nagyon elbújva adagolta a rockdiszkót, mely klasszikus dub/reggae, rock és Beastie Boys számokból állt. Bob Marley örökbecsű Jammin’-je után még világosban berongyolt a QOTSA, élén a rockabilly-csávónak öltözött, fehér inges, fekete passzos nadrágjának farzsebéből piros zsebkendőt lógató, hátranyalt hajú Josh Homme-mal.

A zenekarvezért nézve egész idő alatt ott motoszkált bennem ez a rockabilly-hasonlat, a langaléta gitáros végig úgy mozgott mint a fiatal Brian Setzer vagy Elvis, talán csak a lábmunka nem volt annyira kimunkált. Amikor vörös vagy sárga fényben úszott a színpad, az egyenesen olyan érzés volt a júniusi kánikulában, mintha kollektív meszkalintúra lenne Palm Desertben és megjelent volna a turistacsapatnak a Király és megcsúszott kísérőzenekara.  A csapat többi tagja közül Joey Castillo dobos jelenléte volt a legmeghatározóbb, széles pörölycsapásokkal püfölte a cájgot, a szülinapos Shuman néha rúgott egyet a levegőbe, míg az emo-frizus Leeuwen és billentyűs/gitáros Dean Fertita párosa egyszerűen csak tette a dolgát, pakolta Josh alá, amit kellett.  

Az osztrákok nem tudnak bulizni, de hangosítani igen, szól az alapvetés, amire kicsit rácáfolt, hogy a kezdő Monsters In The Parasol első pár perce olyan szinten esett szét, hogy az ijedtségre adott okot. De egész gyorsan korrigáltak és onnantól már teljes erejével dübörghetett a stonernek ezen a koncerten semmiképp sem nevezhető zajos, hangos, ütős bugivugiba oltott desertrock. Néha még a Kyuss szelleme is ott lebegett a fejünk felett, amikor együtt reszelt három mélyre hangolt gitár és a betonszilárd ritmusszekció.  

Homme az albumturné ellenére arányosan szemezgetett minden lemezről, így az első lp-ről szólt a Mexicola, az If Only és a Regular John, utóbbi az első ráadásban kis impróval és egy Violent Femmes-betéttel. Az R-korszakot a szintén ráadásos Feel Good Hit of the Summer és az I Think I Lost My Headache idézte fel, a Lullabiest a Little Sister, a Songs… albumot a címadó és a Songs For The Dead összegyurmázva, valamint a Go With The Flow és a második ráadásnak játszott kihagyhatatlan No One Knows, amelyet aztán végképp egy emberként énekelt a kb. ezerfős közönség.  Mint ahogy az új lemezt kommentelők is írták, a még emésztendő Era Vulgaris úgyis a koncerteken áll majd össze, és valóban: üt a Sick, Sick, Sick, tetszik a Turning On The Screw málházása, a Battery Acid és a felgyorsított River On The Road. De rendben van a Misfit Love és a lányoknak ajánlott I’m A Designer is.  

Bár QOTSA-szinten összehasonlítási alapot max. videómegosztókról képezhetnék egyelőre, azt ki merem jelenteni, hogy quartos mértékegységeben mérve A kategóriás koncertet láthattunk, melyen jó arányban játszották az új lemez számait és régi kedvenceket. A zenekar teljesen egyben van, érzik egymást és talán nem is baj, hogy a színpadi vibrálás inkább ebből adódik, mint Homme és Oliveri harcából.  A lényeg, hogy ha most tizenhét éves nunika lehetnék, akkor a koncert óta nem akarnék mással dugni, csakis Joshuával.