Szarvas Árpád – Inkei Bence – 2009.11.10. – http://quart.hu/cikk.php?id=4369

A brit Clientele szinte teljesen ismeretlen hazájában, viszont Amerikában és a világ más országaiban komoly kultusza van az együttesnek, melynek új lemeze is kedvező kritikai visszhang mellett jelent meg nemrég. Alasdair Maclean, a Clientele gitáros-énekese és dalszerzője az őt ért hatásokról, LSD-ről és az elmúlásról is beszélt interjúnkban.

A Clientele még mindig alulértékelt együttesnek számít Nagy- Britanniában. Szerinted miért?

Őszintén szólva, fogalmam sincs. Azt hiszem, sokat segített volna, ha egy nagy, befolyásosabb kiadó állna mögöttünk itthon is, mint például az Államokban. Nagyon vicces tud lenni, amikor olyan komoly együttesek, mint a Wilco vagy a Fleet Foxes minket kérnek meg, hogy legyünk az előzenekaruk az itteni turnéjukon, a koncertszervezők meg meglátják a nevünket és csak annyit mondanak, hogy “jaj srácok, már megint ti?!”

Mikor tudtad otthagyni a hétköznapi állásodat, és csak az együttessel foglalkozni?

Volt egy-két évem, amikor nem dolgoztam (ez a God Save The Clientele idején volt), de a pénzhiány állandó probléma. Nagyon nehéz dolog “majdnem sikeresnek” lenni.

Elég egyedi az énekhangod a lemezeken. Honnan jött az ötlet, hogy a gitárerősítőn keresztül vegyétek fel az éneket?

Akkoriban jött az ötlet, amikor még az első próbatermünkben próbáltunk nagyon régen. Senki sem hallotta az éneket, mert annyira hangosak voltak a gitárok és a dob, normális keverőnk meg nem volt sajnos. Ekkor találtuk ki, hogy az egyik gitárerősítőn keresztül szólaltassuk meg az éneket és azonnal beleszerettünk a hangzásba, hipnotikus és hátborzongató lett tőle az egész zene. Amikor stúdióztunk, semmilyen más effekttel nem tudtuk ezt a hangot reprodukálni (köztudott, hogy a régi erősítők zengetői teljesen egyedi hangzásúak), ezért maradtunk az erősítős megoldásnál.

Erős hatvanas évekbeli hatás érződik a zenéteken. Melyik zenekarokat kedveled a legjobban ebből a korszakból?

The Beatles, Love, The Zombies, 13th Floor Elevators – ez a négy együttes a kedvencem abból az évtizedből.

A szépirodalom mindig nagy hatással volt a Clientele szövegvilágára. Kik a kedvenc íróid, költőid?

Rainer Maria Rilke az egyik kedvenc költőm, mostanában sokat olvastam a Duinói elégiákat és a Szonettek Orpheuszhoz című művét. Az új lemezünkön a Share The Night című dalban le is nyúltam a Nyolcadik elégiából azt a sort, ami a denevér repülésére vonatkozik: “it shivers through the air / like a crack in a porcelain vase” (“így hasítja át a denevér az este porcelánját” – Keresztury Dezső fordítása). Alan Garner egy másik író, akit szintén nagyon kedvelek. Egy kis faluban él, ahol az édesapja, a nagyapja, és a dédapja is lakott, és a táj minden egyes apró részletéről gyönyörű történeteket tud mesélni. Nagyszerű fazon, igazából nincs is nagyon más a kortárs írók közül, akit ennyire kedvelnék.

A Tonight című szám az új albumon egy svéd együttes dalának a feldolgozása. Hol hallottad először ezt a dalt?

Az Evergreen Days egyik daláról van szó. Emelie Berg, aki a dalt írta, odajött hozzám, amikor a Clientele Göteborgban játszott, és adott egy cd-t. Annyira megtetszettek a dalok, hogy később próbáltam egy, a Tonighthoz hasonló hangulatú számot írni, de valahogy nem jött össze, és arra gondoltam: miért ne dolgozhatnánk fel ezt a tökéletes számot, amit ő már megírt?

Ezen a dalon kívül van még egy feldolgozás az albumon, ami nem más mint a Graven Wood, az egyik első Clientele-szám feldolgozása. Kinek az ötlete volt, hogy a saját számotokat értelmezzetek újra? Nem fura ez egy kicsit?

A Bonfires On The Heath című számunkban egy késő őszi este gyerekek játszanak örömtüzek mellett, és ugrálnak át felettük. A mozgásuk ismétlődik, olyan az egész mintha soha nem érne véget, és számomra ez a kép a tél kezdetét jelenti. Van valami rituális hangulata az egésznek, az évszakok váltakozása és az ennek hatására történő emberi reakciók szorosan összekapcsolódnak. A Graven Wood is egy téli szám. Ezt a dalt akkor írtuk, amikor a többiekkel először nyomtunk LSD-t az erdőben egy téli napon, valamikor 16 éves korunkban. Az iskolában kellett volna lennünk, és azt hittük, hogy a rendőrség keres minket, azt képzeltük, menekülnünk kell előlük. Az erdőben bujkáltunk és az LSD hatása alatt úgy éreztük, mintha egy misztikus mesébe csöppentünk volna az erdő mélyén. Másnap Innes [Phillips, a kezdeti időkben volt a zenekar tagja] megírta a dalt, és mindenkinek nagyon tetszett, főleg azért mert az előző napi kalandunkról szólt. Szóval amikor újra fel kellett játszanunk ezt a számot, kicsit úgy éreztem, hogy a kör bezárul, visszatérünk az egyik legelső dalunkhoz, amit akkor írtunk, amikor 16 évesek voltunk. Egyébként is, ahogy öregszik az ember, mindig egyre inkább szeret visszalátogatni azokra a helyekre, ahol meghatározó élmények történtek vele az élete során, nem igaz? Visszagondolva a legtöbb dal, amit akkoriban írtunk, elég nevetségesnek tűnik, de a Graven Wood valahogy mégis kiállta az idő próbáját, és úgy érzem, még valami rejtett üzenete is van a dalnak, amit most már megértek. Az egészet beborítja az elmúlás fátyla, olyan érzésem van tőle, mintha fokozatosan eltűnnék, elfelejtem hol és miért kezdtem mindent, olyan, mint egy álom. Ez volt az egyik legelső dal, amit együtt írtunk, és nagyon passzol a Bonfires… világához.

Ha már az elmúlást említetted: több helyen is olvasható, hogy ez lehet az utolsó Clientele-album. Igaz ez?

Lehet, hogy ez lesz az utolsó. Sok mindentől függ. Nem szeretek pályafutásként tekinteni arra, amit csinálok, számomra a zeneírás inkább egy lehetőség, hogy valami művészit alkosson az ember, valami szépet, és ha a feltételek nem adottak, akkor egyszerűen tovább kell állni és olyan környezetet keresni, ahol ezek a feltételek adottak. Annyi biztos, hogy a jövőben egy új együttessel fogok próbálkozni, aminek Amor de Dias a neve, és rajtam kívül benne lesz még Lupe Nunez Fernandez a Pipas nevű együttesből. Együtt játszunk és írjuk a dalokat, amelyek leginkább angol folk dalokra emlékeztetnek, egy kis bossanovával és flamencóval megfűszerezve. 2010-ben biztosan ki fog jönni egy album, amelyen rajtunk kívül Louis Philippe is szerepel, valamint Damon And Naomi, és még néhány jazz zenész. Azt hiszem, ez az egyik legjobb dolog, amiben valaha részt vehettem.